Volodimir Zelenszkij ukrán elnök délelőtt megérkezett Londonba, ahol találkozott Rishi Sunak miniszterelnökkel, aztán a brit parlament tagjai előtt beszélt, majd a Buckingham palotába ment, ahol III. Károly király fogadja. Eközben az Egyesült Királyság szerdán 15 újabb orosz személyt és szervezetet szankcionált.
Zelenszkij és Sunak a Downing Street 10-ben tárgyaltak. Rishi Sunak felajánlotta Zelenszkijnek, hogy kiképzik az ukrán pilótákat a NATO-szabványú vadászrepülők irányítására, ami jelzés a NATO-országoknak, hogy a tankok után erre is szükség lesz. A vadászgépek küldését egyelőre Németország és az USA is kategorikusan elutasította.
Ezután az ukrán elnök a Westminster-palotába, a brit parlament épületébe ment, ahol az alsóház és felsőház házelnökei, illetve a képviselők előtt beszélt. Köszönetet mondott az Egyesült Királyságnak az ukrán katonák és családok nevében, és azt mondta, London Kijev mellett állt a háború első perceitől kezdve, és a britek segítő kezet nyújtottak akkor, amikor a világ nagy része még fel sem ocsúdott, hogy háború van. Azt mondta, fontos, hogy továbbra is szankcionálják az oroszokat, hogy ne tudják finanszírozni a háborút.
Zelenszkij megköszönte a harckocsikat is, amelyeket a britek küldtek Ukrajnának, és Boris Johnsonnak is háláját fejezte ki. Ezután az alsóház házelnökét, Lindsay Hoyle-t megajándékozta egy ukrán vadászpilóta sisakjával, amin az a felirat állt: „Szabadok vagyunk, ami szárnyakat ad ahhoz, hogy megvédjük a szabadságot.” Zelenszkij azt mondta, bízik abban, hogy ez a szimbólum „segít bennünket a következő egyezségünkben a repülőgépekről... szárnyakat a szabadságért”. Az ukrán elnök arra buzdította Ukrajna szövetségeseit, hogy adjanak vadászrepülőket: „Minden lehetőt és lehetetlent megteszünk annak érdekében, hogy a világ modern repülőgépekkel lásson el bennünket, ami megerősítené és megvédené a pilótáinkat, akik majd megvédenek minket.”James Cleverly brit külügyminiszter azt közölte Zelenszkij beszéde után, hogy addig támogatják Ukrajnát, amíg csak nem nyer. Károly királlyal való találkozása előtt Zelenszkij azt mondta: „Nagy-Britanniában a király a légierő pilótája. Ma Ukrajnában viszont minden pilóta király.”
A hírek szerint Zelenszkij Londonból este Párizsba utazik, ahol Olaf Scholz német és Emmanuel Macron francia miniszterelnökkel találkozik. Csütörtökön pedig várhatóan Brüsszelbe megy. (Guardian)