Moldova leigázását tervezte Oroszország az ukrán lehallgatások szerint

külföld

Volodimir Zelenszkij csütörtökön beszélt arról az EU vezetői előtt, hogy Ukrajna nemrég lehallgatta az orosz hírszerzés Moldova bekebelezésére irányuló terveit. A lehallgatási anyagokról az ukrán elnök korábban már tájékoztatta Maia Sandu, moldovai elnököt is - írja a Guardian.

Zelenszkij szerint a terv nagyon hasonlít ahhoz, amit Oroszország Ukrajna elfoglalására dolgozott ki és a dokumentumokból az is kiderül, hogy ki, mikor és hogyan tervezi megtörni a moldovai demokráciát és átvenni az ellenőrzést Moldova felett.

Az Ukrajnával határos Moldova hírszerzése már decemberben is attól tartott, hogy az országot idén orosz támadás éri. Ezt Alexandru Musteata, a hírszerzés vezetője akkor az állami televízióban jelentette be. „Nem az a kérdés, hogy az Oroszországi Föderáció újabb offenzívát indít-e a Moldovai Köztársaság területe ellen, hanem az, hogy mikor” - mondta Musteata. Szerinte, ez már az év első harmadában megtörténhet.

Országjelző tábla az oroszok által fenntartott Dnyeszter Menti Köztársaság úgynevezett fővárosában, Tiraspolban
Fotó: STRINGER/Anadolu Agency via AFP


Zelenszkij azonban kiemelte, hogy nem tudja, hogy Moszkva végül elrendelte-e a terv végrehajtását.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke még novemberben járt Moldovában, ahol akkor azt mondta, hogy „Európa szolidaritása Moldovával megingathatatlan”. Emellett azt is bejelentette, hogy Moldova januártól 250 millió eurót kap, hogy megbirkózhasson az elharapódzott energiaválsággal.

Kapcsolódó cikkek