Bolgár kampánybalhéba keveredett a MET

külföld

Bulgáriában permanens kampány van. 2021-ben három parlamenti választást kellett tartani, mert sosem sikerült életképes koalíciót alakítani, aztán tavaly októberben is előrehozott választást rendeztek, és idén április 2-án jön az újabb választás. Azaz az ötödik, bő két éven belül.

A permanens kampány fontos eleme, hogy újabb és újabb politikusok ellen indulnak korrupciós eljárások. A legfrissebb botrány magyar szempontból azért érdekes, mert belekeveredett a MET nevű energiakereskedő bolgár leányvállalata is.

Az anyavállalat MET Holding ugyan egy Svájcban bejegyzett cég, és most részben szingapúri tulajdonban van, de egy magyar alapítású vállalatról van szó, amelynek igazgatósági elnöke tavaly decemberig az a Lantos Csaba volt, aki azóta Magyarország energiaügyi minisztere lett. Az eredetileg a MOL által alapított társaságban egy időben orosz tulajdonrész is volt, illetve Garancsi István és Nagy György is társtulajdonosa volt néhány évig a cégnek.

Vádat emeltek

A mostani botrány szerdán robbant ki, amikor a bolgár ügyészség bejelentette, hogy vádat emeltek a 2021 decembere és 2022 augusztusa között hivatalban lévő energiaügyi miniszter ellen, illetve vád alá került az akkori helyettese, továbbá a bolgár állami gázvállalat tavalyi elnöke is, hűtlen kezelés, illetve hivatali visszaélés miatt.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Elvitték a rendőrök a volt bolgár miniszterelnököt az EU-s pénzek ellopása miatt

Bojko Boriszov 12 éven át volt kormányfő. Az Európai Ügyészség nyomozása alapján indult vizsgálat ellene. Házkutatást is tartottak nála, és több fontos politikai szövetségesét is bevitték.

Magyari Péter
külföld

Az alvó Bojko Boriszovról jelentek meg fotók, az éjjeliszekrényén pisztoly, egy köteg készpénz és aranyrudak is láthatók

A bolgár kormányfő szerint KGB-s módszerekkel folyik ellene lejárató kampány, szerinte az oroszbarát elnök maga irányítja a drónt, ami a rezidenciája fölött röpköd.

Herczeg Márk
külföld

Óriási blöffnek tűnik egyelőre Putyin rubeles zsarolása

A gázcsap elzárásával fenyegeti Európát, de egyelőre úgy tűnik, hogy csak szavakban kemény. Valójában elfogadja az eurót és a dollárt is, amit az orosz állam váltana át - ahogy tette eddig is. A rubel árfolyamát így is megerősítette, és a Gazprombankot is megvédheti.

Magyari Péter
külföld

Nem sokon múlott, hogy a bolgárok népszavazással építették le a demokráciát

Az egész őrületet kitaláló popzenész szerint hiába lett a voksolás érvénytelen, 3 millió szavazatot nem lehet lesöpörni.

Magyari Péter
külföld

A legtöbb pénzt most így lehet csinálni Magyarországon

A magyar kormány különleges lehetőséget ad évek óta egy földgázkereskedő cégnek. Benne vannak az oroszok, benne van a Mol, benne van a fehérvári focicsapat gazdája is. Egy állami vállalat hozza be nekik a határon a gázt, de a hasznot már a MET fölözheti le.

Magyari Péter
gazdaság