A debreceniek megnyugodhatnak, hiszen az akkumulátorgyár felépítése után is ugyanolyan minőségű és mennyiségű marad az ivóvizük, mondta Áder János korábbi köztársasági elnök a podcastjában, ahol Kaderják Péterrel, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetőjével beszélgetett. Az adásról az MTI közölt összefoglalót.
Áder és Kaderják szerint Debrecen „vízfogyasztása ma 38 ezer köbméter, és ha az ellenzők véleménye szerint valóban ugyanennyi vizet igényelne naponta a gyártás, azt akkor is biztonságosan fedezni tudják. A víz 70-80 százalékát ugyanis hűtéshez használják fel, amelyet teljes egészében »szürke vízből«, vagyis a közeli telepen tisztított szennyvízből nyernek majd. A hiányzó 20-30 százalékot pedig bőven biztosítja a Keleti-főcsatornán naponta érkező 30 ezer köbméter felszíni víz”.
Áder szerint, ha betartják a szigorú szabályokat, nem fordulhat elő vízszennyezés.Dicsérték a gyárat azért is, mert munkahelyeket teremt, és mert szükség lesz akkumulátorokra az elektromos alapú közlekedéshez. Áder szerint „képtelen felvetés”, hogy ne hozna majd hasznot az akkumulátorgyártás.
A kínai CATL hatalmas kapacitású gigagyárat tervez építeni Debrecenbe. Miután a helyiek tiltakozni kezdtek a termőföldek elvesztése és a környezetvédelmi kockázatok miatt, eltüntették a kormányhivatal honlapjáról azt a tanulmányt, amiből kiderült, hogy naponta akár 60 ezer köbméter vízre is szükség lehet a gyár működéséhez. Ennyivel egy év alatt 87600 olimpiai úszómedencét lehetne feltölteni. A tanulmány szerint az átlagos vízfogyasztás is napi 42500 köbméter körül alakulhat.
A tervezett, évi száz gigawattóra tárolókapacitású akkumulátor legyártásához évi 4150 gigawatt áramra, a paksi atomerőmű éves termelésének bő negyedére van szükség.
A beruházás éles lakossági tiltakozást váltott ki a városban. A kormánymédia „áldebreceniekről” írt, Szijjártó Péter külügyminiszter pedig többször elmondta, hogy aki az akkumulátorgyárak ellen tiltakozik, idegen érdekeket szolgál. Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón visszafogottabb hangot ütött meg, és arról beszélt, hogy megnyugtató választ kell adni az aggályokra.
A gyár hétfőn kapta meg a környezethasználati engedélyt a megyei kormányhivataltól.
Közben a fideszes polgármester próbálta nyugtatni a kedélyeket.
Az önkormányzat még azt is hazugságnak nevezte, hogy napi 40 ezer köbméter lenne a fogyasztás. Az eltüntetett tanulmány szerint valójában akár napi 60 ezer is lehetne.
Győrffy Dóra professzor szerint nincs jele a nyugati hegemónia hanyatlásának, és Magyarország nem maradhat ki a blokkosodásból. Kína és Oroszország korrupcióval és propagandával támadt a Nyugatra, de az önvédelmi reflexek működni kezdenek.
Hivatásos hergelőket lát.
A kormányhivatal szerint nagyon szigorú szabályokat írtak elő a beruházónak.