Február 10-én hajnali 1 óra körül egy kemecsei férfi hívta a rendőrséget azt állítva, hogy az éjszakai sétája közben betörőt látott elszaladni a helyi pénzintézetből, aminek a bejárati ajtaja meg van rongálva.
A betörésre tett kísérlet nyilvánvaló volt, rövid időn belül pedig a rendőrök azt is megállapították, hogy valójában az a 19 éves helyi srác próbált meg betörni a pénzintézetbe, aki azért tett bejelentést, hogy elterelje magáról a gyanút. Ráadásul az elkövető az épület bejárati ajtaját ugyan megrongálta, de bejutni nem tudott, így feladta a tervét, és zsákmány nélkül távozott.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Kemecsei Rendőrőrsének munkatársai M. R.-t lopási kísérlet megalapozott gyanújával előállították, kihallgatták és őrizetbe vették. A gyanúsított beismerő vallomást tett, azt mondta, hogy a lopott pénzből külföldre utazott volna. Letartóztatták. (police.hu)