Az észak-atlanti katonai szövetség a kimerülőfélben lévő lőszerkészletek növelését tervezi annak érdekében, hogy segíteni tudja Ukrajnát területének és az emberéletek védelmében – jelentette be a NATO főtitkára Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kedden kezdődő, kétnapos tanácskozása előtt.
Jens Stoltenberg újságíróknak nyilatkozva közölte: mivel az ukrajnai háború hatalmas mennyiségű lőszert emészt fel, növelni kell a lőszerek gyártását az előállítási kapacitásba való befektetések fokozása által.
Mivel nincs jele annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a békére készülne, folytatni kell Ukrajna támogatását többek között logisztikai segítségnyújtással, valamint muníció és üzemanyag biztosításával, hogy a megtámadott ország eredményeket tudjon elérni a harctéren. A szövetségnek pedig a védelem fokozására, a létfontosságú infrastruktúra védelmére kell összpontosítania – közölte a NATO-főtitkár, aki szerint „a valóság az, hogy már látjuk a kezdetét” egy új orosz offenzívának Ukrajnában.
Vlagyimir Putyin elnök „több ezer és ezer katonát küld”, „nagyon magas áldozatszámot” vállalva, „nagy veszteségeket” vállalva, de nyomást gyakorol az ukránokra – mondta Jens Stoltenberg.
A NATO főtitkára szerint Oroszország a minőségi hiányt mennyiséggel próbálja kompenzálni, és ez rávilágít arra, milyen sürgős a nyugatnak Ukrajnát további fegyverekkel ellátni. Minél gyorsabban lehet ellátni Kijevet fegyverekkel, lőszerekkel és pótalkatrészekkel, üzemanyaggal, annál több életet lehet megmenteni – mondta.
Minden eddiginél nagyobb ütemben esnek el az orosz katonák Ukrajnában, egy teljes orosz dandár megsemmisülhetett Vuhledarnál. Gyina Hapajeva szociológus-történész szerint a Kreml hivatalos világképe az apokaliptikus halálkultusz lett. (Guardian, MTI)
A brit katonai felderítés szerint az ukrán adatokat ugyan lehetetlen megerősíteni, de a trend "valószínűleg pontos".
A 155. tengerészgyalogos dandár vuhledari rohamáról keringő videók láttán az orosz szélsőjobboldal már a parancsnokok hadbíróság elé állítását követelik.
Bár kezdetben akadtak tüntetések, az orosz társadalmon végül simán átment Putyin akarata, és százezrével vezényelhették a fiatal férfiakat a frontra. Gyina Hapajeva szociológus-történész szerint ezt segítette elő, hogy a Kreml hivatalos világképe az apokaliptikus halálkultusz lett.