A portugál kormány bejelentett egy vaskos intézkedéscsomagot az ország vágtató lakhatási válságának kezelésére csütörtökön, írja a Reuters. Az intézkedések között szerepel, hogy megszüntetik az idegenforgalomtól erősen függő ország megosztó „aranyvízum” programját, valamint hogy ezentúl nem adnak több engedélyt Airbnbk és egyéb, rövid távú bérlésre szánt lakások kiadására. Kivéve a kevésbé sűrűn lakott, vidéki területeken.
Antonio Costa miniszterelnök szerint a lakhatási krízis már az összes családot érinti, nem csak a legkiszolgáltottabb helyzetben lévőket. Az intézkedések keretében többek között lakbéremelkedést szabályozó mechanizmust vezetnek be, adókedvezményt adnak azoknak a tulajdonosoknak, akik turisztikai ingatlanokat alakítanak át helyieknek való kiadásra, és az állam öt évre bérbe vesz ingatlanokat, hogy a lakáspiacra dobja azokat, mondta a miniszterelnök.
A még életben lévő “aranyvízum” programban befektetésekért cserébe Európai Uniós útleveleket kaphatnak unión kívüli állampolgárok. 2012-es indulása óta 6,8 milliárd euró befektetést hozott az országnak, a pénz nagyrészt az ingatlanpiacba áramlott. A programot régóta kritizálták, hogy felnyomja a lakásárakat és lakbéreket.
2022-ben kilőttek a lakbérek Portugáliában, Lisszabonban átlagosan 37 százalékkal drágultak, miközben a portugálok több mint fele kevesebbet keres mint 1000 euró (387 ezer forint). Lakhatási szakértők szerint az alacsony bérek, a gazdag külföldiek befektetéseinek bevonzására irányuló politika és a turizmusfüggő gazdaság régóta megnehezítik a helyiek számára a lakásbérlést vagy a vásárlást. Ezt Portugália 8,3 százalékos jelenlegi inflációja csak tovább nehezíti.
Még nem lehet tudni, hogy a legalább 900 millió eurós (346 milliárd forintos) intézkedéscsomag pontosan mikor fog életbe lépni.