Több mint harmincezer felett a sérült vagy halott Wagner zsoldosok száma

háború

Hatalmas veszteségek érték az orosz-ukrán háborúban harcoló Wagner zsoldoshadsereget az utóbbi hetekben John Kirby, a Fehér Ház biztonságpolitikai szóvivője szerint. Az Egyesült Államok információi alapján nagyjából kilencezer Wagner zsoldos halhatott meg eddig, több mint húszezren pedig megsebesültek.

A Wagner Group irodája előtt.
Fotó: OLGA MALTSEVA/AFP

Az orosz-ukrán háború kitörése előtt elitnek számító Wagner Csoport szeptember óta legalább a négyszeresére nőtt (bár decemberben brit tisztviselők még csak húszezerre tippelték a hadsereg létszámát), miután börtönökből kezdtek el katonákat toborozni a hadseregbe. Ezzel a csoport ütőképessége jelentősen csökkent.

Arról is lehetett hallani, hogy a kiképzetlen rabokat kvázi golyófogóként használták a harcokban. A raboknak fél évet kellett szolgálniuk a fronton, aki viszont visszavonulna, átállna vagy megtagadná a parancsot, halálbüntetést kap, ezt láthatóan komolyan veszik a Wagnernél. A kegyelmet kapott, és a háborút túlélt elítéltek - köztük gyilkosokkal, drogkereskedőkkel, bántalmazókkal - az utóbbi hetekben kezdtek el visszaszállingózni Oroszországba. A börtönökből toborzást épp a múlt héten állította le a Putyin szakácsaként is emlegetett orosz oligarcha, Jevgenyij Prigozsin, aki szeptember végén felvállalta, hogy ő áll a zsoldoshadsereg mögött.

A Wagner katonáit főleg Bahmut városa környékén vetették be, ahol az ukránok szerint az oroszok nem nagyon vették a fáradtságot a holttestek eltakarítására - a bahmuti pokolról itt olvashatnak bővebben. Bár az oroszoknak hónapok alatt sikerült előre haladniuk a városban, Kirby szerint nem valószínű, hogy sikerül tovább nyomulniuk. A biztonságpolitikai szóvivő szerint a város katonai-stratégiai fontossága is megkérdőjelezhető. (BBC)

Kapcsolódó cikkek

BBC: Sokszorosára nőtt a Wagner zsoldoshadsereg létszáma, de már rég nem számít elitnek

Brit kormánytisztviselők szerint Putyinnak egyre nagyobb szüksége van a fizetett katonákra.

Bódog Bálint
háború

Újabb ember fejét zúzták szét pöröllyel azok, akiknek Bencsik András drukkol

Egy videó szerint a Wagner orosz zsoldosai újabb árulót fogtak el és vertek agyon.

Herczeg Márk
háború

Veszélyes gyilkosok térnek haza Oroszországba a féléves ukrajnai Wagner-szolgálatból

Már akik túlélték a harcokat.

Herczeg Márk
háború

Putyin egykori szakácsa mindenki fejére nő

Jevgenyij Prigozsin évtizedeken át a háttérből irányított, most viszont hirtelen látványosan helyezkedni kezdett. Csak az nem világos, hogy zsoldoshadserege élén kinek üzen, és kinek dolgozik, már ha magán kívül bárkinek.

Bede Márton
külföld

A Wagner zsoldos hadsereg alapítója nyíltan elismerte, hogy ő alapította azt

Jevgenyij Prigozsin a fényre lép.

Kaufmann Balázs
háború

A Wagner-csoport vezetője szerint az oroszok elfoglaltak Bakhmut északi részén egy falut

A Telegramon közzétett hangüzenetében Jevgenyij Prigozsin orosz oligarcha azt mondta, „Kraszna Horát a Wagner-csoport rohamcsapatai elfoglalták”.

Mészáros Juli
háború

A bahmuti pokolban teljes valójában mutatkozik meg a háború hiábavalósága

Az orosz hadsereg lényegében május óta ostromolja a donecki kisvárost, ahol az elmúlt két hétben minden korábbinál jobban eldurvult a harc. Folyamatos a bombázás, az oroszok sorra indítják a rohamokat, százak élete árán haladnak métereket.

Király András
külföld