Az amerikai külügyminiszter szombaton a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia szünetében arra figyelmeztette a kínai külügyminisztert, hogy „soha többé nem fordulhat elő”, hogy kínai kémballon repüljön az USA légterébe, írja a New York Times amerikai tisztviselőkre hivatkozva. Antony J. Blinken figyelmeztette Kínát, hogy ne nyújtson anyagi támogatást Oroszország ukrajnai háborújához, amit szerinte Kína most erősen fontolgat.
Azt nem tudni, hogy Vang Ji államtanácsos hogyan reagált, de a kínai állami média rövid összefoglalója hasonlóan éles tárgyalásról számolt be. Nem sokkal a tárgyalás előtt Vang még arról beszélt, hogy a ballon csak egy civil kutatóléggömb volt, amit az erős szél sodort le a pályáról, abszurdnak és hisztérikusnak nevezte, hogy az amerikaiak lelőtték.
Az Egyesült Államok légvédelme február 4-én lőtte le a légterébe hatolt eszközt, amit kémléggömbnek minősített. Az incidens után Kína azonnal bejelentette, hogy egy eltévedt meteorológiai ballonról volt szó. Ezután az amerikai légierő további három ismeretlen eredetű légi eszközt semmisített meg az Egyesült Államok fölött.
A kínai külügyminisztérium hétfőn azt közölte, hogy az Egyesült Államok tavaly több mint tíz alkalommal küldött léggömböket az ország légterébe. Washington ezt az állítást tagadja.