Befejezik Jimmy Carter volt amerikai elnök orvosi kezelését, mostantól georgiai otthonában részesül hospice-kezelésben, írja a BBC. A 98 éves Carter több súlyos betegséggel, így melanómával küzd, ami átterjedt a májára és az agyára.
A hospice-ellátásban nem az orvosi kezelés a legfőbb cél, hanem a vigasztalás az élet végefelé. Feleségével, a 95 éves Rosalynn Carterrel 2021-ben ünnepelték 75. házassági évfordulójukat.
A demokrata Carter 1977 és 1981 között volt az USA elnöke. Gerald Fordot győzte le, újraválasztását pedig Ronald Reagan akadályozta meg.
Elnöksége után az általa alapított, a demokrácia eszméjét népszerűsítő Carter Centert igazgatta, fő feladatának az emberi jogok erősítését és az egészség ügyét tartotta. Munkásságáért 2002-ben Nobel-békedíjat kapott.
Jimmy Carter minden idők legmagasabb kort megélt amerikai elnöke, már 1962-ben Georgia állam szenátusának volt a tagja.