A rendőrség nem árulja el, adott-e ki nemzetközi körözést Kovács Bélára, aki a börtön elől Moszkváig menekült

bűnügy

A HVG írt a rendőrségnek, hogy megtudják, kerestetik-e már külföldön Kovács Béla volt jobbikos EP-képviselőt, akit szeptemberben távollétében kémkedésért 5 év fegyházra ítéltek. Az oroszoknak kémkedő Kovács Béla tavaly januárban még Moszkvából üzent.

Kovács Béla EP-képviselő a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermében 2018. szeptember 20-án.
Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

2022 végén kiderült, hogy Kovács ellen csak belföldi elfogatóparancsot adtak ki, azt is költségvetési csalás gyanújával. A Budapest Környéki Törvényszék a nemzetközi körözés hiányát azzal indokolta, hogy azt csak akkor lehet elrendelni, ha a rendőrségtől tájékoztatás érkezik arról, hogy külföldön van, de Kovács esetében még ilyen nem történt.

A HVG mostani kérdésére a rendőrség jogszabályokat említve azt válaszolta: „Az említett jogszabályok alapján, a körözési eljárás során végrehajtott eljárási cselekmény, továbbá annak eredménye nem minősül közérdekből nyilvános adatnak, ezért a megkeresésében megjelölt személy felkutatása céljából végrehajtott intézkedésekről és azok eredményéről nem adhatunk részletes tájékoztatást.”

Kapcsolódó cikkek