Kihallgatása során ténybeli beismerő vallomást tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon Szalai Ádám, a magyar válogatott egykori csapatkapitánya, aki garázdaság és könnyű testi sértés gyanúja miatt hallgattak ki - írja a 24.hu.
A futballista jogos védelemre hivatkozott a vallomása során, és azzal védekezett, hogy az öccse biztonságát féltette. A lap megkeresésére Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt közölte, hogy Szalai nem tett panaszt a gyanúsítás ellen, érdemi vallomást tett, és ebben érdemi védekezést terjesztett elő.
Az esetről még a Blikk számolt be elsőként januárban. Szalai egy Bazilika melletti szórakozóhelyen került összetűzésbe egy társasággal, akik belekötöttek az öccsébe, amiért nem volt hajlandó fotót készíteni róluk.
A beszámolója alapján a társaság egyik tagja, saját elmondása szerint is már túl néhány italon, lefaszfejezte Szalai öccsét, mire a futballista visszaszólt neki, talpával mellkason rúgta, és a földön is megrúgta.
Szalai Ádám akkor azt nyilatkozta a sportal.hu-nak, hogy úgy érezte, meg akarják verni az öccsét: „ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, majd egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert”. A játékos azt tagadta, hogy utána a földön is belerúgott volna a férfiba. (24.hu)