Egy Fidesz-közeli „civil szervezet", a Fiatal Családosok Klubja arra kéri a közintézmények vezetőit, hogy mától ne szervezzenek farsangot az óvodákba és iskolákba: az ugyanis elterelheti a gyerekek figyelmét a nagyböjtről, a
Jézus kereszthalálára és feltámadására való lelki felkészülés időszakáról.A Ficsak egy szerdai közleményben emlékeztetett, hogy hamvazószerdával elkezdődött az idén április elejéig tartó nagyböjt időszaka, egyesületükhöz pedig állításuk szerint több szülői bejelentés is érkezett arról, hogy az óvodai és iskolai farsangi mulatságok megzavarják ezt. Ezért érik a közintézményeket: a vidám ünnepeket tartsák inkább máskor, a tanév tervezésekor legyenek figyelemmel erre a mozgó dátumra is, a kormánytól pedig egyértelműbb szabályozást várnak arra nézve, az adott évben mikor lehet farsangi mulatságot tartani.
A Király Nóra fideszes politikus fémjelezte FICSAK 11 Alapítvány tavaly 15 millió, a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete 40 millió forint támogatást kapott a Rogán-féle Kabinetirodától, de hozzájuk kötődik a „Női lélek" című szemérmetlen nőnapi propaganda-kiadvány, a vizes vébé lelátójának feltöltése gyerekekkel, és az Ünnep-védők lobbicsoport is, amellyel azt akarták elérni, hogy a gyerekek ne láthassanak karácsonyfadíszeket és csokimikulást a boltokban. Szóval attól, hogy amit kérnek, viccnek hangzik, még nem biztos, hogy nem lesz belőle kormányrendelet.
„Az ünnepeink mélységét, valódi tartalmát, a kereszténység gazdag és éltető hagyományát úgy tudjuk továbbadni gyermekeinknek, ha mi magunk is komolyan vesszük azokat és elfogadjuk, hogy mindennek megvan a maga ideje", írják a közleményben. Idén a farsangi időszak hivatalosan február 21-ig, húshagyó keddig tartott.
(via MTI)
Sokat kellett várni a Kabinetiroda 2022-es szerződéseire - de megérte.
A női civil szervezetek CÖF-je adta ki a könyv vastagságú köszöntőt, teret adva a fideszes politikusoknak. Akik mind férfiak.
Konkrét pályázatot írtak ki, amire óvodások és kisikolások ezreinek a jelentkezését várják :I
Ünnepvédőknek nevezik magukat, betiltatnák a túl korai karácsonyi és húsvéti reklámakciókat, és olyan magasra rakatnák a fenyőfát, hogy ne láthassa a gyerek. Még ne nevess, ez ugyanis egy kormányzati álcivil szervezet javaslata, amiből bármi is lehet.