Bolívia és Kolumbia azt kéri az ENSZ-tól, vegyék le a kokalevelet a tiltott szerek listájáról

külföld

Kolumbia és Bolívia kormánya azt kéri az ENSZ kábítószerekkel foglalkozó bizottságát, hogy vegyék le a kokalevelet a tiltott kábítószerek listájáról. A két dél-amerikai ország vezetői ezt együtt kérik majd az ENSZ márciusi ülésén Bécsben.

Ajmara nő kokalevelet rág Bolíviában.
Fotó: AIZAR RALDES/AFP

A kolumbiai kormány képviselői a bejelentéskor hangsúlyozták, hogy nem a kokacserjéből készülő kokaint szeretnék dekriminalizálni, csak a növény levelét, amit őslakos közösségek évezredek óta használnak egészségügyi és rituális célokra. A kokaintermelés miatt viszont a növény ilyen célokra is tiltott, a fogyasztását pedig hatalmas stigmák övezik.

A két ország vezetői korábban is beszéltek arról, hogy komoly változásokat szeretnének elérni a kábítószerek kezelésében. Luis Arce bolíviai elnök például az év elején arról beszélt, hogy el szeretné érni, hogy kereskedelmi forgalomba lehessen hozni a kokalevelet az országban, miután elődje, Evo Morales már dekriminalizálta a levél fogyasztását. Gustavo Petro, Kolumbia fél éve megválasztott, baloldali elnöke pedig arról beszélt korábban, hogy az Egyesült Államok vezette, kábítószerek elleni háború megbukott, és új nemzetközi megközelítésre van szükség a drogkereskedelem letörésére.

Luis Acre bolíviai elnök kokalevélbúl font koszorúval, a kokarágás nemzeti ünnepén, 2023 január 11-én.
Fotó: AIZAR RALDES/AFP

A Reuters cikke szerint a kokatermesztés jelentősen megugrott mindkét országban az elmúlt időben. Bolíviában 4, Kolumbiában 43 százalékkal nagyobb területen termesztették a növényt 2021-ben, mint egy évvel korábban.