Míg Oroszország főként zsoldosokkal és börtönökből toborzott elítéltekkel bővíti a hadseregét, addig Ukrajnában a társadalom minden rétegét mozgósították: számtalan szakembert, híres sportolókat, díjnyertes filmeseket, énekeseket, táncosokat, költőket, festőket, tudósokat, vállalkozókat és nyelvészeket.

„A választás, amivel szembenézünk, egyszerű” - mondta a New York Timesnak Jevhen Mahda politológus. „Folytatjuk a harcot és elveszítjük a legjobbakat, vagy hagyjuk, hogy az egész országot Bucsává változtassák.” A Kijevhez közeli Bucsában az orosz katonák irtózatos mészárlást rendeztek. A helyi lakosokat elfogták, megkínozták, sokukat megölték, a nőket megerőszakolták. Moszkva tagadta az egészet.

A New York Times újságírói Bucsából is készítettek helyszíni riportot, abban három, a városban meggyilkolt nő történetét mesélték el. Legújabb cikkük egy házaspárról, Olháról és Taraszról szól, akik együtt harcoltak a fronton, és ott is haltak meg. Történetük jól szemlélteti az ukrán társadalomban lévő, napról napra mélyebb szakadékot.

A közép-ukrajnai Kropivnickij látszólag érintetlen, messze van a fronttól, az orosz csapatok nem érnek el idáig. A 230 ezer lakosú városban nincsenek bedeszkázott ablakok, kiégett épületek vagy homokzsákok mögött guggoló katonák. A városban azonban szinte mindenki ismer valakit, aki meghalt a háborúban, írja a lap.

Mézeskalács

Tarasz és Olha Melszter a háború első napján jelentkezett egy ukrán önkéntes egységbe. Nem volt katonai tapasztalatuk, egy vállalkozást építettek és éppen gyerekvállalás előtt álltak. „Féltem - azonnal” – mondta a Timesnak Tarasz édesanyja, Ljudmila Sesztakova. „Tudtam, mit jelent a háború. A háború halált jelent. A háború sosem hoz semmi jót.” Anyja elmondása szerint azonban Olha lesöpörte a dolgot. „Minden rendben lesz” – nyugtatott meg mindenkit. „Ne aggódjatok.”