Másfél millió embert tudna mozgósítani Fehéroroszország, ha szükség lenne rá

háború

A hadsereg hivatalos létszámán túl még másfél millió katonát tudna mozgósítani Fehéroroszország, írja egy magas rangú tisztviselőre hivatkozva a Reuters. Belarusz csapatok eddig hivatalosan nem vettek részt az Ukrajna elleni hadműveletekben, de az elnök korábban engedélyezte az orosz hadseregnek, hogy Fehéroroszország területéről hatoljon be Ukrajnába, és újabban a kiképzést is segítik.

Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök októberben jelentette be, hogy az ország közös haderőt állít fel Oroszországgal, a bejelentésből viszont nem derült ki, hol állomásoznak majd, vagy átlépik-e a belarusz-ukrán határt.

A belarusz Katonai Akadémia kadétjai gyakorlatoznak a Minszkhez közeli Zsodino kiképzőbázis gyakorlóterén 2023. február 17-én. Belarusz az elmúlt hónapokban kiképzési támogatást adott az orosz hadseregnek, amely annyi embert vesztett már Ukrajnában, hogy már az újoncok kiképzésére sincs elég képzett katonája.
Fotó: NATALIA KOLESNIKOVA/AFP

Lukasenko februárban elrendelte egy 150 ezer fős önkéntes területvédelmi erő megalakítását, de ennek ellenére azt mondta, hadserege csak akkor szállna be a háborúba, ha Fehéroroszországot megtámadnák. Ha „háborús módra való átállásra" kerülne sor, a fegyveres erők számát másfél millióra tudnák bővíteni, mondta a Biztonsági Tanács államtitkára a BelTA állami hírügynökség szerint.

Fehéroroszország lakossága körülbelül 9,3 millió, az ország tavalyi katonai mérlege szerint a hadsereg hivatalos létszáma mintegy 60 ezer fő - beleértve a határvédelmet is. (Reuters via BelTA)

Kapcsolódó cikkek