Nagyívű világhelyzet-megfejtéssel jelentkezett az Izvesztyija hasábjain Dmitrij Medvegyev. A szolid-szelíd liberálisból háborús héjává avanzsált egykori orosz elnök-miniszterelnök – akinek színeváltozásáról itt írtam korábban részletesen – aktivitása semennyit sem csökkent az elmúlt hónapokban, ki- és beszólásai gyakran mennek nagyot a nyugati, ezen belül a magyar sajtóban is. Legutóbb például az orosz kézbe került nyugati fegyverek tanulmányozásáról és a lengyel határok arrébb tolásáról szóló posztjai iránt mutatkozott általános érdeklődés.
Hétfőre virradó éjjel közzétett Izvesztyija-cikke mindazonáltal jóval több egy átlagos Telegram-posztnál. Ebben nem túl hosszan és nem is igazán mélyen ugyan, de mégis arra tett kísérletet, hogy felrajzolja az orosz–ukrán – az ő olvasatában az Oroszország és a Nyugat között dúló – háború történeti-ideológiai hátterét, felhasználva ezt arra is, hogy nukleáris apokalipszissal fenyegesse meg a hazája létére törő „ellenséget”.
Hogy a jelenleg az orosz nemzetbiztonsági tanács elnökhelyettesi pozícióját betöltő politikus ezt az ország tényleges vezetésével egyeztetve tette-e, vagy sem, mindegy, a fő vonalak abszolút szinkronban vannak a Vlagyimir Putyin elnök által a Szövetségi Gyűlés tagjai előtt elmondott beszéd tartalmával. Annyi a különbség, hogy itt tényleg nincs más, csak történelem – sajátos értelmezésben – és pőre ideológia.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Az egykor liberálisnak tartott orosz exelnökből az ukrajnai háború kihozta a legvéresebb szájú demagógot, ám nem esélytelen, hogy a végén ő legyen az egyre inkább pokolra kívánt Vlagyimir Putyin utóda. Már ha a rezsim egyáltalán képes lesz fennmaradni.
Putyin évértékelője dühös vádbeszéd az egész Nyugattal szemben.