Úgy tűnik, Erdoğan nem halasztja el a török választásokat

külföld

Bár a pusztító földrengés után felmerült, hogy Erdoğan török elnök elhalasztaná a májusra kitűzött választásokat, a jelek szerint nincsenek ilyen szándékai. A törvényhozásban elmondott beszédében úgy fogalmazott, „május 14-én a nemzet megcselekszi, amit meg kell cselekednie, ha Isten is úgy akarja”.

A török kormány mulasztásai nagyban hozzájárultak, hogy több mint 40 ezren haltak meg a februári földrengés következtében. Erdoğan rengeteg bírálatot kapott a katasztrófa rossz kezelése miatt is, amire szerdán azt mondta: jobb épületekkel fogják pótolni azokat, amik összeomlottak, és új jövőképet fognak kínálni az emberek számára. Az elnök videót is levetített arról, mi mindent tett az állam az emberek megmentéséért.

Kérdés, hogy a földrengés által érintett térségben valóban le tudják-e bonyolítani a választásokat. Összesen nagyjából 14 millióan élnek ott.

Erdogan túlélők gyűrűjében Diyarbakirban 2023. február 11-én
Fotó: ILYAS AKENGIN/AFP

Az országot húsz éve vezető Erdoğan a földrengés előtt sem volt könnyű helyzetben: hónapok óta megélhetési válság tombol az országban, az infláció az egekben, az iszlamista kormánypárt a közvélemény-kutatásokban fej-fej mellett haladt az ellenzékkel. Az elmúlt napokban számos tüntetést tartottak az országban.

Cikkünk a földrengés politikai következményeiről: „Erdogan hatalma is megrendülhet a török földrengés traumája után”.

(Reuters)

Kapcsolódó cikkek