A kormány keddi rendeletében meghosszabbította az ukrajnai menedékesek magyarországi védelmét, hívta fel a figyelmet a Magyar Helsinki Bizottság.
Vagyis azok, akik az ukrajnai háború kitörése óta menedékes státuszt kaptak, jövő márciusig továbbra is jogszerűen élhetnek Magyarországon, dolgozhatnak, lakást bérelhetnek, iskolába járhatnak és egészségügyi szolgáltatást is igénybe vehetnek.
Bár a menedékes igazolványokon 2023-as lejárati dátum szerepel, az érintetteknek nincs ezzel teendőjük.
A KSH adatai szerint tavaly szeptemberig több mint 27 ezren kaptak menedékes státuszt, ennél frissebb adat nincs. A háború elején különösen nehéz volt igazolványt szerezni, muszáj volt bemenni hozzá az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság ügyfélszolgálatára.
A szabályok szerint az Ukrajnából érkező magyar állampolgároknak automatikusan jár minden, ami a menedékes státuszt kapó ukránoknak.