Egy vasárnapi Facebook-üzenetben a görögországi vonattragédiában érintett családok bocsánatát kérte a miniszterelnök Kirjakosz Micotakisz.
„2023 Görögországában nem fordulhat elő, hogy két vonat ugyanazon a sínpályán egymással szemben haladjon és ezt senki ne vegye észre”
- írta oldalán a kormányfő, elismerve ismét, hogy emberi mulasztás vezetett a tragédiához.
Görögországban napok óta tüntetések zajlanak a március 1-én történt vonatbaleset miatt. Egy 350 utast szállító személyvonat ütközött tehervonattal Larissza város közelében.
A tragédiában legkevesebb 57-en haltak meg, de további áldozatokra lehet számítani. Legalább 56 embert keresnek még és napról napra fogy az esély újabb túlélők megtalálására.
A tüntetések azok után váltak hevessé, hogy biztossá vált: emberi mulasztás okozta a tragédiát. Szerda délután letartóztatták a larisszai vasútállomás vezetőjét, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítanak. Már ezt megelőzően lemondott Kosztasz Karamanlisz infrastruktúráért és közlekedésért felelős miniszter.
Vasárnap összecsapásokra is sor került Athénban a több ezres tüntető tömeg és a rendőrség között. Könnygázt is be kellett vetni.
A vasutas szakszervezet sztrájkba kezdett, mert a kormány korábban nem vette figyelembe követeléseiket arról, hogy vizsgálják felül a biztonsági előírásokat.
Mozdonyvezetők már korábban figyelmeztették a hatóágokat, hogy a biztonsági előrejelzésekért felelős technológiák elavultak.
A tüntető tömegek jelentős része egyértelműen a kormányt okolja a tragédia bekövetkezése miatt. (BBC)
Egy tehervonat és egy személyvonat ütközött, amin 350 utas volt.
Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök a baleset helyszínén tett látogatása után azt mondta, hogy a megfelelő embereket felelősségre fogják vonni.
Gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.
Karamanlisz szerint kötelessége volt vállalni a felelősséget.
A görögországi vonatbaleset után 56 eltűntet keresnek, akik valószínűleg soha nem lesznek már meg.
Mert a görög kormány többszöri kérésre sem volt hajlandó meghallani a biztonsági előírások javítására irányuló követeléseiket.