Utat tévesztett a kormány gazdaságpolitikája 2021-ben, sajnos ezt folytatta 2022-ben is, és még nem látható, hogy a kabinet 2023-ban képes-e módosítani az irányon, mondta Matolcsy György az Országgyűlés előtt.
Keményen kritizálta a kormányt a jegybank elnöke az MNB 2021-es üzleti jelentéséről szóló vitán szerdán. Matolcsy szerint
"reformsivatag" alakult ki, a kabinetnek még világos céljai sincsenek.Matolcsy nem is olyan rég, december elején az Országgyűlés gazdasági bizottságában már igen élesen kritizálta a kormány gazdaságpolitikai irányvonalát, újabb fordulót nyitva meg ezzel a Magyar Nemzeti Bank és az Orbán-kormányok már több menetet megélt vitájában. Akkor a kormánysajtó arról írt, hogy csak sértettségből kritizált, ezt utasította vissza ma Matolcsy.
A jegybankelnök szerint az egész évtizedre kihatnak azok a hibák, amit a kormány az elmúlt években elkövetett.
Az ellenzéknek nem volt más dolga, csak idézniük kellett a jegybankelnök beszámolójából.
Az elmúlt időben a jegybankelnök egyre többször és egyre élesebben kritizálta az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját. Cikkei és nyilatkozatai alapján próbáltuk összerakni, mi is az egykori miniszter baja a kormánnyal.
Névtelen cikkben, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva állítják, hogy a jegybankelnök élethosszig tartó mandátumot akart a Fidesztől.