A Blikk kormányközelből származó információi szerint Varga Judit és férje, Magyar Péter már két éve elszánta magát a válásra, de politikai körökből jelezték Vargának, túl kényes lenne, ha a választás előtt a kapcsolatuk végétől volna hangos a sajtó.
Az igazságügyi miniszter férje, Magyar Péter, a Diákhitel Központ korábbi vezetője a Facebookon jelentette be kedden, hogy Varga Judittal elválnak, amit ő is megerősített.
A lap megkereste Varga Juditot, aki nem akart nyilatkozni, Magyar Péter viszont reagált arra a kérdésre, hogy mire utalt a posztjában jelzett két hónappal, és hogy nem próbálták-e még rendbe hozni a kapcsolatukat.
„Kedden minden olyan információt nyilvánosság elé tártunk, ami közérdeklődésre tarthat számot. Erre a két kérdésre azok tudhatják a választ, akikre tartozik” - válaszolta.
A válás híre már két évvel ezelőtt is felröppent, nem sokkal azután, hogy kiderült, a családnak Balatonhenyén van nyaralója, ami családi háznak épült 10 milliós csokkal. De miután a házaspár Budapesten kapott munkát, nem költöztek a Balaton-felvidékre. Amikor ez kiderült, Varga azt mondta, ha kell, kamatostól fizeti vissza a csokot.
Magyar Péter „saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel távozik a cég éléről”.
A férje este véletlenül egy rövid időre nyilvánossá tette az elbocsátó üzenetét.
A miniszter és férje 15 évig voltak együtt.
Az összeférhetetlenségi szabályok miatt végül a szavazólapra sem került föl.
Ami persze nem nyaralóként szerepel a miniszter vagyonnyilatkozatában, mert arra nem lehet fölvenni a csokot.
Azt kérték a banktól, hogy a csok felvétele után még öt évig ne kelljen leköltözniük Balatonhenyére, de ha utána sem fognak ott lakni, visszaadják a pénzt Vargáék.