• Európai kutatások szerint minden második nő volt már kéretlen szexuális közeledés áldozata, a nők nyolcvan százalékát éjjel, tömegközlekedési eszközökön is zaklatták. Fontos, hogy felkészültek legyünk, de a probléma rendszerszintű kezelése nem valósulhat meg intézményes és állami lépések nélkül.
• Ha a kormány ratifikálná az Isztambuli Egyezményt, vagy eltörölné a „gyermekvédelmiként" emlegetett propagandatörvényt, az egy sor jobb intézkedést jelentene a nők biztonságáért: büntethetővé tenné az elkövetőket, védené az áldozatokat, segítene, hogy tudatosabbak legyünk.
  
• Ez a „Zaklatás nem tánc" cikksorozatunk negyedik része, amelyben az intézményes megoldásokkal és lehetőségekkel foglalkozunk.

Cikksorozatban foglalkozunk a nőket szórakozóhelyeken érő zaklatásokkal, feltérképezve nemcsak a zaklatás természetét, de a lehetséges megoldásokat is, miközben szeretnénk segíteni azoknak a lányoknak, akik nem tudják, mit tegyenek ezekben a helyzetekben.

A sorozat nulladik részében egy workshopról írtunk, ahol a budapesti éjszakai élet néhány képviselője – a Gólya, az Auróra és a Fekete Zaj vezetői – azt vitatták meg, mi a szórakozóhelyek felelőssége a nők elleni zaklatásban, és hogyan tudnak házon belül hatékonyan fellépni ellene. Az első részben olyan történeteket mutattunk be, amelyeket nők éltek és élnek át, amikor bulizni mennek. Elmondásuk szerint mindannyian rendszeresen kapnak kéretlen megjegyzéseket a külsejükre, az italuk szem elől tévesztése állandó szorongást okoz, de nem ismeretlen számukra a tánc közbeni dörgölőzés, alányúlás és a sötét utcán való félelem sem.

A második részben azzal foglalkoztunk, hogy mi az a társadalmi környezet, és mik azok a tévhitek, amelyek oda vezetnek, hogy bizonyos férfiak felhatalmazva érzik magukat, hogy zaklassák a bulizó nőket. A sorozat harmadik cikkében pszichológussal beszélgettünk arról, hogy miért érzünk félelmet, amikor valaki kéretlenül hozzánk ér egy szórakozóhelyen, vagy utánunk üvölt az utcán, és az is kiderült, hogy a leblokkolás teljesen általános stratégia, amit az állatvilágból hozunk.

Van jogunk védekezni, de nem a mi dolgunk

„A zaklatás rendszeres vagy tartós »háborgatást« jelent, vagyis időben elhúzódó és nem feltétlenül szexuális jellegű. Ha valakit egyszeri alkalommal szexuálisan zaklatnak, az szeméremsértésnek minősülhet, emiatt a sértett tud feljelentést tenni” – magyarázza Csernus Fanni, az Amnesty International munkatársa, majd hozzáteszi: európai kutatások szerint körülbelül

minden második nő tapasztalt már élete során szexuális zaklatást,és ez a szám valószínűleg sokkal magasabb a valóságban. A jogvédő szerint nemcsak az egyéni trauma és félelem, hanem az igazságszolgáltatást és a társadalmunkat átszövő áldozathibáztatás is vezet ahhoz, hogy sok esetet soha nem jelentenek be: egy uniós felmérés szerint 96 százalékban még a szexuális zaklatás legsúlyosabb formáit sem jelentik a rendőrségnek.

Amikor arról kérdezem, mik az önvédelem legális keretei, Csernus azt mondja, bár a jog szerint önmagában nem büntetendő, ha elhárítunk egy ellenünk irányuló támadást, az elkövetőkkel és az állami intézmények hiányosságaival szemben az áldozatoknak nincs felelősségük. A védelem nem az ő feladatuk lenne, hanem az államé. Ha a kormány elutasítás helyett ratifikálná az Isztambuli Egyezményt, vagy eltörölné a „gyermekvédelmiként” emlegetett propagandatörvényt, az a jogvédő szerint elősegítené az elkövetők büntethetőségét, jobban védené az áldozatokat, segítene a megelőzésben és hozzájárulna ahhoz, hogy tudatosabbak legyünk.

Az Amnesty munkatársa azt mondja, Magyarországon a második legmagasabb a nemi alapú sztereotípiák mértéke az unióban, és ez nem segíti a nőket abban, hogy merjenek beszélni a rossz tapasztalataikról. A patriarchális társadalmi berendezkedés amellett, hogy növeli a nők elleni erőszakot, csökkenti a bejelentések számát is, és így hosszú távon fenntartja az elnyomó rendszert. „A szemtanúk a helyszínen segíthetnek az áldozatnak: például elvonhatják a figyelmet, vagy segítséget kérhetnek másoktól is, hogy ne sodorják magukat veszélybe” – mondja. Ha nem tudunk beavatkozni, utólag is támogathatjuk az áldozatot, dokumentálhatjuk is az esetet,

de jól kell felmérnünk a helyzetet, hogy ne sodorjuk egymást nagyobb veszélybe. A szemtanúk közbelépése fontos, de a probléma rendszer szintű kezelése nem valósulhat meg állami lépések nélkül. Csernus szerint olyan intézkedésekre lenne szükség, amik az erőszak legitimálásával vagy negligálásával szemben annak megelőzését és az áldozatok védelmét célozzák.

Buszozás zaklatás nélkül

A jogvédő szerint a tömegközlekedésen is óriási arányban – egyes uniós országokban 80 százalék felett – tapasztalnak a nők verbális vagy fizikai zaklatást. Erre megoldás lehet az egyes járatokon, megállókban és útvonalakon kihelyezett kamerák, a közvilágítás, de akár az is, ha átszálláskor rövid úton, gyorsan, közvetlenül tudunk felszállni egyik járműről a másikra. A sofőrök és a járókelők felkészítését és a hatékony bejelentési rendszer kiépítését persze így sem lehet megúszni.

A Budapesti Közlekedési Központ tavaly ősszel plakátkampánnyal próbálta felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a zaklatás nyilvános térben, tömegközlekedésen sem elfogadható, és következményekkel jár. A BKK sajtósa szerint ezzel együtt elkezdték vizsgálni azt is, hogyan könnyíthetnék meg az ilyen jellegű ügyek bejelentését, és miként készítsék fel a munkatársaikat. Kérdésemre a cég azt írta,

„ez a munka még zajlik, ezért egyelőre nem tudunk statisztikákat megosztani, illetve a további intézkedésekről beszámolni",ezeket az eredmények tükrében tervezik majd meg. A járatok többsége már be van kamerázva – ezek visszatartó erejéről lehetne vitatkozni –, de ha valaki veszélyben érzi magát, a BKK szerint személyesen vagy a vészjelzővel bármikor szólhat a sofőrnek vagy a biztonsági őröknek. A diszpécserszolgálaton keresztül közvetlenül a rendőrségtől is lehet segítséget kérni. „Arra buzdítunk minden áldozatot, hogy tegyen feljelentést a rendőrségen, de a fenti biztonsági eszközök és intézkedések kommunikációjára a következő hónapokban nagyobb hangsúlyt tervezünk fektetni” – írta a BKK, hozzátéve, ők nem hatóság, ezért nem kezdeményezhetnek eljárást, korlátozottak a lehetőségeik.

A Főpolgármesteri Hivatal szerint Budapesten éppen a biztonság miatt nem spórol a fényekkel az önkormányzat: csak a díszkivilágítást korlátozták. „A közvilágítás a közbiztonság része, a korai órákban munkába igyekvő, az este munkából hazatérő nők biztonságérzetét jelentősen javítja, ha nem sötétben kell közlekedniük” – válaszolták. Olyan intézkedésről vagy a szórakozóhelyeket önkormányzati szinten összefogó hálózatról, amely hatékonyan tud fellépni a nők elleni zaklatással szemben, egyelőre nincs tudomásunk.

A paprikaspray már nem legális

Ha mindenkinek meg van kötve a keze, épp rendőr sincs a közelben, az iskolai felvilágosítás nem volt hasznos – vagy nem is volt –, és a kamera sem elég ijesztő, akkor mégis hogyan védhetjük meg magunkat nőként az éjszakai zaklatástól? Az önvédelmi „fegyverekkel” való trükközés sem opció, a Belügyminisztérium ugyanis 2007-ben egy rendeletmódosítással gyakorlatilag letiltotta a paprikaspray-t a közterületekről.

„A paprikaspray megnevezés alatt a gázspray-k egy hatóanyag alapján megkülönböztetett körét értjük, de jogszabály ezen eszközökre egységesen a gázspray fogalmat alkalmazza. Gázspray – magánszemély esetében, legfeljebb 20 gramm töltőanyag tömegű – csak közterületen, nyilvános helyen – ideértve az ott lévő járművek belső tereit is –, valamint közforgalmú közlekedési eszközön birtokolható”, de a közterületen vagy nyilvános helyen szervezett rendezvényeken nem,válaszolta kérdésünkre az Országos Rendőr-főkapitányság. A kapszaicint tartalmazó spray – tehát a klasszikus értelemben vett paprikaspray – tilos, és minden más is csak tokban, zárt dobozban vagy ruha alá rejtve lehet nálunk.

Az ORFK szóvivője azt mondja, a rendőrök kapnak kiképzést, hogyan kommunikáljanak „helyes stílusban, megfelelő empátiával” a különböző nemű, életkorú, társadalmi helyzetű áldozatokkal. A Budapesti Rendőr-főkapitányság listáján azt is meg lehet nézni, hol vannak olyan térfigyelő kamerák, amik rendőrségi végpontra vannak bekötve.

A várostervezés is lehet(ne) nőbarát és erőszakmentes

A nemi szemléletű várostervezésről a legtöbben talán nem is tudják, hogy létezik – mi is nagyot néztünk, amikor megtudtuk, hogy van ilyen. Pedig adná magát, hogy a közös terek és az épületek ne csak az általános biztonsági előírásoknak feleljenek meg, hanem más szempontok szerint is passzoljanak azokhoz, akik majd használni fogják azokat: a megfizethető lakhatástól a női parkolókon – nem »azért« – át a zaklatásbiztos utcákig. A húsz éve létező URBACT uniós városfejlesztési programnak van kifejezetten a nők egyenjogúságát és biztonságát célzó, gender szempontú várostervezési projektje is, amely nálunk az Építési és Közlekedési Minisztérium alá tartozik.

Az URBACT beszámolója szerint a lakhatási válság megoldásához például alapvető fontosságú lenne a nemek közötti egyenlőség – helló, bérszakadék –, és úgy általában fontos megértenünk, mi a különbség a férfiak és a nők várossal kapcsolatos érzéseiben, megközelítésében

és félelmeiben.„Probléma, hogy ahol figyelembe próbálják venni a nemek közti esélyegyenlőség kérdéseit, gyakran nem megfelelő, sablonos megoldásokat alkalmaznak. Ezt a kérdést nem lehet bizonyos intézkedések kipipálásával, vagy a »nők számának növelésével« megoldani anélkül, hogy a dolog mélyére ne ásnánk” – írják. Az álmegoldások az érintett népességen belül is csak bizonyos csoportok tapasztalatait veszik figyelembe, de a valóságban ahány ember, annyi akadály. Sokan tartoznak párhuzamosan többféle hátrányos helyzetű társadalmi csoporthoz: például a színes bőrű vagy fogyatékossággal élő nők. Ebben segítségünkre lehet a big data, a civil- és városi szervezetekkel való együttműködés, és annak a tudatosítása, hogy a nők bizony zaklatásnak, erőszaknak vannak kitéve a nyilvános helyeken is.

A program hazai vezetője, Dömötör Tamás kormányfőtanácsos azt mondja, a magyar építésügyi szabályozás nem tehet különbséget nem, életkor, etnikai vagy vallási hovatartozás alapján, amit egy kormányrendelet is megszab. Bár Dömötör szerint vannak kutatások, amik szerint van különbség a férfiak és nők térhasználata között (cikksorozatunk előző részében beszéltünk a különböző térérzékelésről), mindenki biztonsága érdekében

fontos az átláthatóság a városi terekben - szó szerint.Például a zöldfelületek kialakításakor figyelembe kell venni, hogy ne takarjanak túl sokat, de az országos rendelet megszabja az épületek közötti legkisebb távolságot – hogy elkerüljék a szűk, sötét utcákat és sikátorokat –, a várostervezőknek pedig a helyi problémákra és sajátosságokra is reagálniuk kell. „A helyi szereplők bevonása nagyban segítheti a biztonságos környezet kialakítását, feltárni a valós helyzetet, kockázati tényezőket, társadalmi problémákat” – mondja.

Az Európai Bizottság, az uniós tagországok, az önkormányzatok és a városi szervezetek között most is zajlik egy városbiztonsági együttműködés, ami a nemek, a gyerekek és a fogyatékossággal élő személyek jogaira fókuszál. Ebben Magyarország egyelőre csak úgy vesz részt, hogy a tapasztalatokat, kimutatásokat megosztja a többi tagországgal.

Ez volt a „Zaklatás nem tánc" cikksorozatunk negyedik része. A következő cikkben az önvédelemmel foglalkozunk majd, előző írásainkat itt, itt és itt tudják elolvasni.