Machetékkel, fejszékkel és kalapácsokkal verekedett össze négy viszálykodó család egy temetőben Walesben

külföld

Sokkoló videó került elő egy tavaly augusztusi esetről, amikor két ember megsérült, miközben négy család különféle fegyverekkel esett egymásnak egy temetőben a walesi Swanseaben. A verekedés miatt februárban hét embert börtönbüntetésre ítéltek, de a felvételt csak most tette közzé a dél-walesi rendőrség.

Forrás

Az ügyben érintett viszálykodó családok a negyedik család tagjait lepték meg, miközben a sírnál imát mondattak a Morriston temetőben. A videót az egyik vádlott autójának fedélzeti kamerája rögzítette. A felvételen látszik, hogy a kisteherautót vezető férfi és néhány tinédzser kalapácsot, machetét, baseballütőt, fejszét, téglát és egyebeket vesznek magukhoz, és üldözőbe vesznek néhány másik férfit. Majd a sofőr vérző fejjel visszaszáll, elhajt, és a temető másik pontján felveszi a többieket.

A vita oka nem ismert, de a Wales Online azt írta, ez nem az első összetűzés volt a családok között. Carl Price nyomozó szerint látva a fegyverarzenált és hogy a férfi hogyan vezetett a temetőben, kisebb csoda, hogy a temető többi látogatója közül senki sem sérült meg. A felvételen nem látszik, de a verekedés mellett belementek egymás autóiba és autóval üldözték egymást a temetőben. A balhé során számos sír megrongálódott, és temetéseket kellett félbeszakítani.