Keresnek egy embert, ezért egy egész államban napokra lekapcsolták az internetet

külföld

Több mint 27 millió embernek nincs internete az indiai Pandzsábban szombat óta, miután megszökött egy helyi szeparatista vezető, akinek hollétéről azóta se tudni. Amritpal Singh megtalálásának érdekében a hatóságok az egész államban közlekedési blokádokat állítottak fel és eddig több mint 112 támogatóját vették őrizetbe.

A mészárlás miatt tiltakozó szikhek 1984-ben (AFP)

Singh a szeparatista „Khalisztan” mozgalom vezetője, aminek célja, hogy önálló államot hozzanak létre a szikh vallás híveinek. Ő és követői még hetekkel ezelőtt rohamoztak meg egy helyi rendőrőrsöt, ahol egy letartóztatott segítőjük szabadon bocsátását követelték.

A feldühödött fiatalokból álló tömeg ledöntötte a barikádokat, és a tiltakozók csak azután hagyták el a helyszínt, miután biztosítékot kaptak, hogy társukat szabadon engedik. A rendőrség tisztviselői később azt mondták, hogy azért nem tudták megállítani a kardokkal és fegyverekkel érkező tömeget, mert a szikhek által tisztelt szent könyv, a Guru Granth Sahib egy példányát tartották maguk elé pajzsként.

Az incidens után szombaton a hatóságok hivatalosan is szökevénynek nyilvánították Singh-t, aki azonban nem adta fel magát, hanem autóba szállt és elmenekült. A férfit órákon keresztül üldözte a rendőrség, amit több társa is élőben közvetített a közösségi oldalakon. Eközben pedig arra buzdították követőiket, hogy gyülekezzenek Jalandhar közelében, ahol feltehetőleg Singh is rejtőzködik jelenleg. A prédikátor több száz támogatója ezután kardokkal és botokkal a kezükben vonult végig Pandzsáb utcáin. A megmozdulások óta a helyi hatóságok 112 embert tartóztattak le, Singh-t azonban még mindig nem sikerült kézre keríteniük.

Bár nem szokatlan az internet teljes blokkolása, a mostani, háromnapos szünet az elmúlt évek egyik leghosszabb ideig tartó kimaradása. A pandzsábi rendőrség az internet leállítását a közrend fenntartásával és az álhírek terjedésének megakadályozásával indokolta.