Miután a Magyar Labdarúgó Szövetség múlt kedden önkényesen bejelentette, hogy a Nagy-Magyarország és az árpádsávos zászló megjelenítése a meccseken önmagában nem minősül rasszista magatartásnak, az UEFA ezt szinte rögtön cáfolta, sőt: szankciókkal fenyegetik azt, aki a jelképek használatával megszegi az UEFA Fegyelmi Szabályzatát.
Az MLSZ nyilatkozata nagy elháborodást váltott ki a román közbeszédben, ennek megfelelően alakult a hangulat kedd este a bukaresti Nemzeti Arénában, a román-fehérorosz eb-selejtezőn, ahol az Egyesülve a trikolór alatt nevű magyarellenes fociultra csoport Nagy-Romániát ábrázoló, és a történelmi Nagy-Magyarországot Mongóliával azonosító molinót is elővett.
(via Transtelex)
Be lehet vinni a válogatott mérkőzéseire.
Orbán Viktor már megint nemzetközi tényező lett. A tömegdemokrácia kiteljesedésének korszakában a gumicsontok nem azért vannak, hogy bármiről is eltereljék a figyelmet, hanem azért, hogy formálják a politikát.
A Magyar Labdarúgó-szövetség tegnap egy közleményben állította az ellenkezőjét.