A KDNP-be frissen belépett MSZP-alapító bruttó 13,7 milliót kap azért a Miniszterelnökségtől, hogy „a határon átnyúló autonómia ügyében” lássa el tanácsokkal a kormányt, írja a közzétett szerződéslista alapján a K-Monitor.
Aztán mivel az EU szóvá tette, hogy kormányzati káderekkel tömték tele az egyetemi kuratóriumokat, a Pécsi Egyetem alapítványába beültetett Szili március elején lemondott a miniszterelnöki megbízotti pozíciójáról, majd azonnal elkezdett miniszterelnöki főtanácsadóként dolgozni.
Szili Katalin 2015 márciusa óta dolgozik a kormánynak. A korrupciókutató szervezet becslése szerint egymilliós havi apanázzsal számolva az egykori csúcsszocialista kereszténydemokratává válása összesen közel 100 millió forint kiadást jelent az adófizetőknek.
Az MSZP alapító tagja úgy érzi, eddig is ehhez a közösséghez tartozott.
Le is mondott a kormányzati pozíciójáról, meg nem is. Kérdés, hogy az Európai Bizottság szerint ezzel az összeférhetetlenségi problémát is sikerült-e feloldania.