Megrohamozták a francia nyugdíjreform ellen tiltakozók a világ egyik legnagyobb vagyonkezelőjének székházát: a BlackRock párizsi központjába vörös fáklyákkal és füstbombákkal törtek be körülbelül százan. A vállalat ugyan nem vett részt a nyugdíjreformban, de az ügyfeleik között megtalálhatók a magánszemélyek, alapítványok, kormányok, cégek, civil- és pénzügyi szervezetek mellett állami- és magánnyugdíj alapok is.
A nemzetgyűlés nem szavazta meg a kormány megbuktatását célzó két bizalmatlansági indítványt, amelyet a nyugdíjreform elfogadását követően terjesztett be az ellenzék, ezért több mint három hete tüntetnek Franciaország-szerte. A rendkívüli tiltakozások ellenére szavazás nélkül ment át a francia parlamenten a javaslat, amely 62 éves korról 64-re emeli a nyugdíjkorhatárt, a korábbi 42 helyett pedig 43 év szolgálati idő után jár az öregségi nyugdíj.
Macron mindent feltett a nyugdíjkorhatár kitolására: januárban először a francia szakszervezetek kezdtek tömeges sztrájkba, hogy tiltakozzanak a reform ellen, majd országszerte több tízezres tüntetéseket tartottak, több mint egymillióan vonulhattak utcára. Közvélemény-kutatások szerint akkor az emberek 68 százaléka ellenezte az új törvényt, de a sztrájkolókkal tartott a parlament bal- és szélsőjobboldali ellenzéke is.
(via CNN)
Kilenc szavazat hiányzott, hogy megbukjon a miniszterelnök.
Sztrájkolnak, tüntetnek ellene, a parlamenti többsége sincs meg hozzá. Az elnök túlélt már hasonló tiltakozásokat, a 49.3-nak nevezett politikai atombombát is ledobta már, de most először fenyeget előrehozott választással a belpolitikai feszültség Franciaországban.
Annak ellenére, hogy a franciák január óta sztrájkokkal, tüntetésekkel tiltakoztak ellene.
Akár a négy évvel ezelőtti „sárgamellényes" tüntetések is megismétlődhetnek.