A Válasz Online-nak majdnem sikerült interjúzni a köztársasági elnökkel, aztán Novákék összenerezték a dolgot

Média

Elég ritkán írnak újságok cikket arról, kivel nem készítettek interjút, Magyarországon viszont ilyen is előfordul. 2010 óta ugyanis nagyon nehéz olyan újságírónak interjúhelyzetbe kerülnie kormányzati vezető politikusokkal, akik nem a kormány által preferált, egy médiakonglomerátumba terelt és politikai fegyverként alkalmazott sajtótermékeknél dolgoznak. Néha felcsillan a remény, de aztán általában mindig kiderül, hogy ez még mindig a NER Magyarországa, annak sajátos sajtóviszonyaival. Valami ilyesmi történt a Válasz Online-al is, amely hosszú cikket közölt arról, hogyan nem készítettek interjút Novák Katalin köztársasági elnökkel. A portál többször is próbált már interjút kérni Novák Katalintól, de eddig hiába. Nemrég viszont a Köztársasági Elnöki Hivataltól keresték a Válasz szerkesztőségét, hogy volna-e még kedvük az interjúhoz, így a Telex és a Portfolio után ők lehetnének a harmadik független portál, amely interjúzhat az elnökkel. Erre persze igen volt a válasz. El is küldték hamar a témákat, amikről az elnökasszonyt meg akarnák kérdezni: többek között az orosz-ukrán háborúról és a magyar kormány pozíciójáról, család- és oktatáspolitikáról, valamint Magyarország és az EU viszonyáról tettek volna föl kérdéseket. Azt is elküldték, hogy ki lenne a két újságíró, aki az interjút készíti. A cikk szerint aztán két nappal a tervezett interjú előtt változott a helyzet, újabb telefonhívás jött a Sándor-palotából.

A TV2-vel nem volt baja a köztársasági elnöknek.
Fotó: Tények

A köztársasági elnök munkatársa azt kérte, küldjenek egy másik kollegát az egyik újságíró helyett, mert az korábban „személyében támadta” Novák Katalint.Bódis András, a Válasz felelős kiadója a 444-nek elmondta, hogy Ablonczy Bálint, Stumpf András és Vörös Szabolcs fotóriporter ment volna az interjúra. A Sándor-palotának Stumpf András személyével volt közelebbről nem részletezett problémája. A portál mindenesetre kategorikus nemmel válaszolt a kérésre, mondván, hogy az interjúalany ne mazsolázgasson az újságírók között. Mint a cikkben írják: "a köztársasági elnöknek sem kell szeretnie az újságírót: csupán válaszolnia kell a kérdéseire. Ha az újságíró netán mégsem szerepének megfelelően viselkedik a konkrét interjúhelyzetben, akkor persze az alany bármikor félbeszakíthatja a beszélgetést. Szíve joga. Egy szerkesztőség belső döntését semmibe venni – ahhoz viszont nincsen még neki sem."

"Aki ebbe belemegy, egyúttal elismeri: nem az olvasók képviselete a legfontosabb szempont, külső (személyes, politikai) megfontolások felülírhatják azt. Aki ilyesmibe belemegy, az asszisztál ahhoz, hogy megsértik lapjának integritását" - írja a Válasz.