Két fontos látogatásról beszélgetünk a Newsroom legújabb adásában. Az egyik már megtörtént: a 444 fennállása óta először látogatott a szerkesztőségbe egy egyház vezetője, Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita, hogy az érsekségében történt gyermekbántalmazási ügyről adjon interjút Urfi Péternek. A másik a jövő héten esedékes, amikor Ferenc pápa ismét Magyarországra látogat.
Az első látogatás apropója nyilván sokkal elkeserítőbb, Sz. atyát ugyanis már három kislány szexuális zaklatásával vádolják. A második látogatást szervező katolikus egyház közben igyekszik mindent megtenni, hogy a számára legkellemetlenebb ügyekről ne essen szó akkor, amikor itt lesz a pápa. Urfi Péterrel arról is beszélgetünk, hogyan viszonyulnak a pápák az egyházon belüli zaklatásokhoz, és hogyan alakult ki Ferenc pápa magyarországi programja.
Mindenképpen érdemes elolvasni a podcast előtt-után Péter Sz. atya ügyét feldolgozó cikkét és a Kocsis Fülöppel készült interjút is, továbbá a különböző pápák hozzáállásának összehasonlítását, illetve az egész témát és a magyarországi eseteket részletesen feldolgozó Makrót.
Katolikus papok ellen ritkán indul rendőrségi nyomozás, Sz. atyát viszont három gyerekmolesztálási ügyben is feljelentették bő egy éven belül. Az érsek hitt a papjának és nem függesztette fel, a bíróság viszont elrendelte a bűnügyi felügyeletet.
A magyar görögkatolikus egyház vezetője interjúnkban kijelenti: véleménye szerint koholt vádak miatt folyik rendőrségi nyomozás egy papja ellen, akit egy 9 éves kislány családja jelentett fel. Egy másik lány ügyében is feljelentették Sz. atyát, vele az érsek személyesen is találkozott.
Ferenc pápa példátlan lépéssel nyilvánosságra hozta a Vatikán belső iratait Theodore McCarrick tetteinek eltussolásáról.
Csallóközi kretének, borsodi ecetes fröccs, féregirtóval rákgyógyító ketyós fitneszguru. Bede Márton megeszik egy dél-olasz lovat. Az indokolatlan Fenyő Miki-szobor. Mikor indulhat az Éva Vermut focivébén? Navracsics lopott pénzt kunyerál, az ebihalsaga folytatódik.
Vásárhelyi Mária megírta szülei történetét. Egy történet a magyar zsidóság gyötrő dilemmáiról, vak hitről, romániai deportálásról, egy férfiközpontú családról, az ős Soros-kampányról, a rendszerváltás hozta megigazulásáról, majd a keserű csalódásról.
Filozófiaszakról a fine diningba. Makai Edina, a SALT sous-séfje a csúcskonyhák brutális hangulatáról, katonás fegyelméről, René Redzepi és a Noma jelentőségéről.
Csallóközi kretének, borsodi ecetes fröccs, féregirtóval rákgyógyító ketyós fitneszguru. Bede Márton megeszik egy dél-olasz lovat. Az indokolatlan Fenyő Miki-szobor. Mikor indulhat az Éva Vermut focivébén? Navracsics lopott pénzt kunyerál, az ebilhalsaga folytatódik.
Most a kedves nézők is csak hallgathatnak. A „Hülye vagy kretén?” visszatér. Ramen a Rákóczi téren. Megakvíz: alma vagy marihuána? Napilapmentes ország. Favela a Boráros téren, crackpipák és hajléktalanok a luxuslakások alatt. Amerika nagyobbat bukott Iránban, mint Rottenbiller. Egyél sünt!