A rendőrség szerint ők csak az agresszív tüntetőket fújták le a Karmelitánál

POLITIKA

A rendőrség az alábbi közleménnyel reagált a hétfő esti könnygázazásra:

„A rendőrök a 2023. április 24-én kora este a Budapest, I. kerület, Karmelita Kolostornál tartott, be nem jelentett gyűlés agresszív módon fellépő résztvevőivel szemben a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 49. § (1) bekezdés alapján (a mások vagy saját életét, testi épségét, illetőleg a vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető támadás elhárítására, illetve a jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés megtörésére) alkalmaztak vegyi eszközt.

A könnygáz használata előtt a rendőrök többször felszólították a be nem jelentett gyűlés agresszív résztvevőit, hogy lépjenek hátrébb.

A rendőrség mindenki számára biztosítja a békés gyülekezéshez és a véleménynyilvánításhoz való jogot, ugyanakkor határozottan intézkedik a jogsértések elkövetőivel szemben. A konkrét eset kapcsán a parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy az intézkedés jogszerű, szakszerű és arányos volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság határozottan visszautasítja, hogy a rendőrség bárkit meg akarna félemlíteni!

Tanártüntetés, ami kordonbontásba és a rendőrökkel való dulakodásba fulladt április 24-én.
Fotó: Bankó Gábor/444

Hétfő este könnygázt vetett be a rendőrség a tanárokból és diákokból álló tüntetők ellen, akik a Karmelitát jogsértő módon körülvett kordont akarták elbontani. Több résztvevő is – például Koncz Tamás, a Magyar Hang újságírója, aki a helyszínen volt és kapott a könnygázból – azt mondta, semmilyen értelmezhető figyelmeztetést nem hallottak a könnygáz bevetése előtt.

A tanárok és a diákok a státusztörvény ellen tiltakoztak, aminek az elfogadása többek között azzal járna, hogy a napi munkaidő maximuma az iskolákban 8-ról 12 órára nőne vagy hogy a pedagógusok magatartását saját technikai eszközeiken is ellenőrizhetnék. A törvény első hatása az lehet, hogy felmondási hullám indul el a tanárok között.

A tüntetők a Belügyminisztérium épülete elől átvonultak Budára, a Karmelitához, ahol Hadházy Ákos és a Momentum újabb kordonbontásba kezdett. De a rendőség most a szokásosnál keményebben lépett fel, még könnygázt is fújtak a tüntetőkre. Videónk az eseményekről:

Forrás

„Az, hogy a rendőrök foggal-körömmel védik a kordont, számomra érthetetlen. A könnygáz használata aránytalan és indokolatlan volt mind a kordont elbontani akaró képviselőkkel, mind a tüntetőkkel szemben” – mondta Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) gyülekezési jogi szakértője, aki a helyszínen is ott volt.

A könnygáz bevetése előtt azért kell a figyelmeztetés,, hogy a békés tüntetők elhagyhassák a helyszínt, ezért jogellenes a figyelmeztetés nélküli intézkedés. Hegyi szerint azonban egyáltalán nem volt indokolt a könnygáz bevetése.

Kapcsolódó cikkek
Videó

Pintér ellen tüntettek, könnygázt kaptak az arcukba

A státusztörvény ellen tiltakozó tanárok és diákok a Karmelitához mentek, ahol Hadházy Ákos és a Momentum kordont bontottak. A rendőség most a szokásosnál keményebben lépett fel a tüntetők ellen.

Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video

Fővárosi Törvényszék: Jogsértő volt a Karmelita elkerítése a Telex újságírói elől

A rendőrök mondvacsinált ok miatt nem engedték Fábián Tamást a bejárathoz, amikor a Szájer-ügyről kérdezte volna a miniszterelnököt.

Rényi Pál Dániel
jog

Miközben átvezényelnek Borsodba, ellenőrizhetik a tanításhoz használt privát laptopodat : ez az a „bosszútörvény”, ami ellen tüntetnek a pedagógusok

Nehéz nem csuklóztatásnak értelmezni. Mintha szándékosan el akarnák riasztani a potenciális jelentkezőket az iskolák és óvodák környékéről is.

Szily László
oktatás

A Belügyminisztérium előtti ülősztrájkkal kezdődött, Orbán munkahelyénél kifújt rendőri gázspray-vel végződött a tüntetés a tanárokért

Jövő szerdán folytatják.

Haszán Zoltán, Németh Dániel, Kristóf Balázs, Bankó Gábor
Politika

Hadházy Ákos: Kimutatta a foga fehérjét a rendőrállam

„Nem a kordonbontás a lényeg, az csupán szimbóluma ennek a mocskos rendszernek.”

Mészáros Juli
belföld

„Aránytalan és indokolatlan, hogy a rendőrség könnygázt vetett be a Karmelitánál”

A TASZ szakértője szerint érthetetlen, hogy a rendőrök miért védték foggal-körömmel a jogszerűtlenül lerakott kordonokat a Karmelitánál. Aránytalannak tartja azt is, hogy figyelmeztetés nélkül vetettek be könnygázt.

Fődi Kitti
oktatás