Módosítaná a Büntetőtörvénykönyv rágalmazásra és becsületsértésre vonatkozó paragrafusait a sajtótermékek és médiaszolgáltatás esetében a kormánypárt: Kocsis Máté és Halász János kedden benyújtott tervezete szerint a jövőben
nem lenne büntethető a rágalmazás és becsületsértés, ha az egy sajtótermékben közügyek szabad megvitatása közben történik,feltéve, hogy az nem sérti „nyilvánvalóan és súlyosan" valaki emberi méltóságát. A tervezetből úgy tűnhet, a Fidesz szabadabbá tenné a sajtót, a politikusokat pedig több tűrésre ítélné - ezt azonban némileg beárnyékolja a szinte ipari mennyiségű becsületsértés és rágalmazás, amit a köz- és kormányközeli média csak úgy ont magából, fittyet hányva helyreigazítási perekre és végrehajtásokra.
Hiába van ítélet, a TV2 nem hajlandó leközölni, hogy hazugságokat terjesztett Juhász Péterről, és még a jog sem képes kikényszeríteni ugyanezt.
A fideszes politikusok szerint a törvénymódosítással a sajtó „dekriminalizációját" hajtanák végre, mert
a demokratikus közvélemény és a közügyek szabad megvitatása olyan fontos értékek,amelyeket elég a polgári jogi eszközökkel - sajtó-helyreigazítással és személyiségi jogi perrel - számon kérni. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának - amelyet Kocsis is beidéz - valóban az az álláspontja, hogy a közügyekről, politikáról szóló véleménynyilvánítás esetén csak végső esetben lehessen a büntetőjog eszközéhez folyamodni, mivel a sértett polgári úton is nyerhet jóvátételt - már ott, ahol a jogérvényesítés úgy-ahogy tényleg működik. A rágalmazás és a becsületsértés már büntetőjogi kategóriába tartoznak.
A Büntetőtörvénykönyv mostani formájában a rágalmazást akár két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti, a becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel készítéséért egy, nyilvánosságra hozásáért akár három, becsületsértésért egy évig terjedő börtön járhat.
(hvg.hu via MTI)
Hiába van ítélet, a TV2 nem hajlandó leközölni, hogy hazugságokat terjesztett Juhász Péterről, és még a jog sem képes kikényszeríteni ugyanezt.
Juhász szerint a csatorna azzal védekezik, hogy nem fért volna bele a műsoridőbe a hosszú helyreigazítás.
A hasonló nézettséget produkáló csatornák és a TV2 között milliárdokban mérhető különbségek vannak, ha állami pénzekről van szó, de Gulyás Gergely a kormányinfón nem válaszolt arra, hogy a hirdetések odaítélésekor figyelembe veszik-e, hogy az adott médium jogkövető vagy sem.