Pras Michelt tíz vádpontban találták bűnösnek, és most többek között korrupció miatt számíthat több éves börtönbüntetésre. A Fugees egykori tagját azzal vádolták, hogy 2012-ben kampányadományokat adott az akkori elnököt, vagyis Barack Obamát támogató csoportoknak anélkül, hogy jelezte volna, a pénz a malajziai milliárdostól, Jho Lowtól származik. Az ügyészek szerint Michel több mint 100 millió dollárt kapott Lowtól, ezt a pénzt pedig aztán straw donorokon keresztül, vagyis illegálisan, más nevében juttatta el kampányadományként Obama-párti csoportoknak, vagyis az amerikai politikai élet befolyásolására használta fel.
A BBC cikke szerint a zenészt a korrupció és a kampányfinanszírozási jogsértések, illetve tanúk befolyásolása és bankoknak való hazudozása mellett a kínai kormány nevében végzett lobbizásért is elítélték.
A március végén kezdődött perben még Leonardo DiCaprio, de Jeff Sessions volt amerikai igazságügyi miniszter is tanúskodott.
Pras Michel ügyvédje, David Kenner azt mondta, hogy csalódott a tárgyalás kimenetele miatt, és fellebbezést fognak benyújtani. (BBC)
De felmerült Rudy Giuliani és Steve Bannon, illetve egy rakás más politikus és celeb neve is.
DiCapriót azért hívták be tanúskodni, mert 2013-as filmjét, A Wall Street farkasát részben egy Low-hoz köthető cég finanszírozta. A Fugees egykori tagja a Low-tól származó pénzeket adta tovább kampányadományként a Barack Obamát támogató csoportoknak.