Az erőszakos rendőri fellépés ellen tiltakozik vasárnap, anyák napján tíz civil szervezet a Karmelitánál, köztük a Magyar Anyák, a Patent, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, az Igazgyöngy, a Nőkért Egyesület és a Tanítanék Mozgalom is.
„Mélységesen felháborít minket, hogy a gyerekeinket gumibottal, könnygázzal és fogvatartással bünteti a hatalom, azért, mert kiállnak az oktatási rendszer szétverése, kivéreztetése ellen”,írják a szervezők. A résztvevőket arra kérik, viseljenek fehéret, és kössenek a csuklójukra piros szalagot, hogy ezzel hívják fel a figyelmet az oktatási rendszer, az egészségügy, a nő- és gyermekvédelem, a szociális szféra és a környezetvédelem kivéreztetésére, ellehetetlenítésére. „Nem jó ebben az országban nőnek lenni, nem jó itt gyereket nevelni és nem jó itt felnőni sem”, szól a felhívás.
Számításaik szerint 16 ezer pedagógus hiányzik a közoktatásból - és várhatóan több ezer fog még felmondani -, havonta minimum három nő hal meg családon belüli erőszak áldozataként, tavalyi adatok alapján a nők 20 százaléka lesz nemi erőszak áldozata és további 20 százalékukat próbálják megerőszakolni, valamint évente kétezer nő hal meg mellrákban.
A tüntetésen résztvevő férfiakat arra kérik, inkább a háttérből figyeljék az eseményeket, csak akkor avatkozzanak be, ha erre megkérik őket.
Az évek óta hiába tüntető diákokat csak még elszántabbá tette, hogy a karhatalom erőszakkal lépett fel ellenük.
Nehéz nem csuklóztatásnak értelmezni. Mintha szándékosan el akarnák riasztani a potenciális jelentkezőket az iskolák és óvodák környékéről is.
Sok mélyszegénységben élő lány azért nem fejezi be a középiskolát, mert időközben teherbe esik. Rostás Szandra, az Igazgyöngy mentoráltja viszont kisfia megszületése után visszaült az iskolapadba, hogy ápoló lehessen.
A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint egyetlen ember akarata kell ahhoz, hogy az oktatási rendszer összeomlását visszafordítsák: a miniszterelnöké.
Aki viszont semmilyen veszélyt nem jelent az államrendre, az a terrorizmusért jogerősen elítélt Budaházy György. Részlet Uj Péter hírleveléből.
Hogy zajlanak a magyar környezetvédő akciók? Milyen súrlódások nehezítik ezeket? Hogy tudják elérni a céljukat? Mikor esélytelenek? Ezt vizsgálta egy magyar kutatás a Liget és a Római part példáin keresztül.
Nagyítóval kellett keresni a jó dolgokat.
A tiltakozók szerint romlana a pedagógusok helyzete.
C. Gabriella több mint 30 évig nem vett tudomást arról, hogy 1992-ben, 12 éves korában megerőszakolta egy lovasedző egy tanyán. Amikor tavaly karácsonykor szembenézett a gyerekkori eseménnyel, úgy érezte, mintha felébredt volna. Az őt ért erőszak az egész életére hatással volt, de csak most tudatosult benne, hogy mennyire.
Szégyen, tabuk, tudatlanság, fájdalom, terápia, hosszú évek diagnózis nélkül, és még több a kórházi várólistán - minden tizedik nőnek endometriózisa van, mégsem beszélünk róla eleget.