A május 14-én esedékes választások előtt 45 százalékkal emelik a közszférában dolgozók béreit Törökországban, jelentette be kedden az újraválasztásáért kampányoló Recep Tayyip Erdogan. A török kormány a béreken túl emel a jóléti juttatásokon és a közmunkások minimáljövedelmén is.
Az elnök hozzátette, hogy a köztisztviselők bérének és nyugdíjának emelésén is dolgozik, és az infláció egy számjegyűvé mérséklése mellett is ígéretet tett. Erdogan - akinek újraválasztását némileg beárnyékolja a tomboló gazdasági válság és a nemrég több mint ötvenezer halálos áldozatot követelő földrengés, vagyis az arra adott válasz - nemrég egy kampányrendezvényen arról beszélt, hogy Kemal Kilicdaroglu, az ország legfontosabb ellenzéki vezetője melegpárti, sőt, az egész pártja, és valójában minden ellenzéki a homoszexuálisok pártján áll.
Friss közvélemény-kutatások szerint Kilicdaroglu és Erdogan népszerűsége fej fej mellett halad, az elemzők szoros versenyt jósolnak. Miközben az ellenzék hatpárti koalíciója próbál a saját dolgával foglalkozni, és meg sem hallani Erdogan kijelentéseit, az elnök rendszeresen tesz nyíltan melegellenes kijelentéseket, amelyekben összemossa a nemi betegségeket, a pedofíliát és a vallásellenességet a homoszexualitással, vagy éppen a család szentségére hivatkozik.
(via Aljazeera)
Eszerint a nevelés keresztény kultúrán alapul, az egyetemeket fenntartó magánalapítványoknak adott pénz pedig már nem közpénz. A választási törvényt is módosították.
És az anya nő, az apa meg férfi.
Rácz András történész-politológus összehasonlította a magyarnak alapul szolgáló orosz jogszabállyal, és a magyarban több szempontból szélesebb körű a korlátozás.
Mulasztások, korrupció és hatalomvágy is vezetett az ország történetének legsúlyosabb katasztrófájához. És három hónap múlva választások.
Ezrével menekülnek az országból a jól képzett egészségügyi szakemberek. A fizetésüket megette az infláció, miközben egyre brutálisabb inzultusok érik őket.