A tavaly februárban Európa-szerte betiltott állami tulajdonú Russia Today - amelynek vezetője szerint a kínai cenzúra minden nagyhatalom számára követendő példa - adásának vendége volt kedden az országgyűlés alelnöke és a Mi Hazánk elnökhelyettese, Dúró Dóra, hogy felmondja a kötelező orosz propagandát és a legnépszerűbb háborúval kapcsolatos összeesküvés-elméleteket. Úgy, mintha legalábbis az minden magyar választó közös akarata lenne.
A képviselő azzal kezdte a beszélgetést, hogy Ukrajna NATO-csatlakozása óriási nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ezért a magyar kormány azt csak akkor hagyná jóvá, ha Putyin is. Majd hozzátette, hogy a béke a legfontosabb, de szerinte a realitások azt diktálják, hogy egy olyan nagyhatalommal szemben, mint Oroszország,
nem lehet nyerni. Az Egyesült Államok és a Nyugat árnyékában megbújó Ukrajnára a politikus szerint nem lehet független félként tekinteni, és ha az ország képes meglátni a „valóságot", inkább átadja az összes megszállt területét az oroszoknak - hiszen csak ez hozhat békét.
A beszélgetés végén Dúró a trumpista Fox News bukott tévésétől, Tucker Carlsontól is idéz, mondván, hogy az ukrán elnök valójában béke- és demokráciaellenes. A képviselő egyébként az abortusz és a koronavírus elleni oltás kapcsán is tett már félrevezető állításokat - a szeptemberben az éj leple alatt meghozott szívhangtörvény kampányát is hamis információkra és ferdített kutatási eredményekre alapozta.
Fehéroroszországra is szankciókat vetnek ki.
Az RT éveken át úgy tett, mintha csak egy „másik nézőpontot” mutatna meg a nyugati narratívával szemben. Ukrajna lerohanása óta már kevésbé kell fenntartani ezt a látszatot.
2008-ban még azt mondta, hogy előbb-utóbb fel kell venni őket.
Nézett egy videót, közben arra gondolt, hogy hárman egy ellen nem fair verekedni, aztán mégis azért szurkolt, hogy a csőcselék verje agyon az antifa kiscsávót.