Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság bővítéspolitikáért felelős biztosa szerdán arra figyelmeztette a tagjelölt Bosznia-Hercegovinát, hogy az EU szövetségesei nem utazgatnak Oroszországba. Ezzel arra utalt, hogy a magyar kormány által is támogatott Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság vezetője bejelentette, hogy Moszkvába látogat, ahol a gazdasági együttműködésről tárgyalna Vlagyimir Putyinnal. Egyben átadná az orosz vezetőnek a legmagasabb rangú állami kitüntetést, a boszniai Szerb Köztársaság Érdemrendjét.
Bosznia-Hercegovina 2016-ben nyújtotta be a csatlakozásai kérelmét, majd tavaly decemberben az ukrajnai háború miatt kapott tagjelölti státuszt. „Azt szeretnénk, hogy Bosznia-Hercegovina a szövetségesünk legyen. És a szövetségeseink nem mennek Oroszországhoz, ezt üzenetem” - mondta a magyar biztos Szarajevóban.
Dodik lépései az elszakadás felé viszik a szerb köztársaságot, a pártja 2021 végén megszavazta a tagállam leválást a szövetségi állam intézményeiről. Orbán Viktor korábban biztosította Dodikot, hogy Magyarország minden szankciót megvétóz, amit az EU esetleg ki akarna vetni rá. A magyar kormány szűkszavúan bejelentette azt is, hogy Magyarország gazdaságfejlesztési támogatást nyújt a Boszniai Szerb Köztársaságnak. Tavaly decemberben a magyar állami Eximbank 45 milliárd forintnyi hitelt adott az elszakadásért küzdő boszniai szerb kormánynak, hogy ne menjenek csődbe. (Reuters)
Az 1995-ös daytoni békével létrejött mai Bosznia-Hercegovina soha nem állt még ennyire közel a széteséshez. Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság legbefolyásosabb politikusa valószínűleg csak korrupciós botrányai elől menekült a populista fenyegetőzésbe, de senki sem tudja, mi lesz a krízis vége.
Milorad Dodik azt mondta, személyesen adja majd át az orosz elnöknek a kitüntetés a következő találkozójuk alkalmával.
Alakul a helyzet, Milorad Dodik és pártja az ellenzék bojkottja mellett vitte keresztül az országrész parlamentjén a szövetségi intézményekről való levállást megalapozó törvénytervezetet.