Ha szeretnéd a Borízű Hang adásait már a megjelenés napján (jellemzően vasárnap hajnalban) elérni, „Közösség” vagy „Belső kör” csomagra lesz szükséged.
Az annyi minden egyéb más mellett hallgatóink egészségét is szívén viselő műsorunk ismét síkra száll az alkoholfogyasztás káros hatásaival szemben, és leteszi a garast az egészségesebb, alkoholmentes jövendő mellett. Egészségükre!
Az utcán éjszakázunk a cipőboltok előtt, vígan kicsengetünk 1000 dollárt egy használt lépőért, amit nem szívesen hordunk, de ha hordjuk, akkor is védőzsákot húzunk rá. Mi vagyunk a sneakerheadek.
A budapesti autósokat próbálják megszólítani.
Bár literre nem a magyarok isszák a legtöbb alkoholt, a problémás ivók és az alkoholfogyasztás által okozott betegségekben szenvedők aránya nálunk a legnagyobb az egész világon.
Egyre kevesebbet isznak a nyugati fiatalok. Van bajuk anélkül is elég.
Múlt hét pénteken előbb megismertük a harmadik negyedéves GDP-adatot (ami keltett némi csalódást), majd megjelent a jövő évi költségvetés tervezete is. Akkor most örülünk?
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
Küzdelem az előítéletekkel és a diszkriminációval – nagyjából erről szól a nők jelentős részének élete a tudományban. Anyák, pályakezdők, elismert kutatók kerülnek hátrányba a nemük miatt. Miért szorulnak ki a nők fontos tudományos területekről?
Dramaturgiailag mikor jönne jól Orbán? Szijjártó nemcsak Lavrovval viselkedett úgy, mint egy kisiskolás. A halloween kevés, a Valentin nem jött be – kéne még néhány ünnep nekünk. A vízóra visszavág. Hajbeültetés Sukorón.