Hallgatott a XIII. kerületi önkormányzat a lakossági tiltakozásra és a 444 értesülése szerint véget vetett a varjúcsapdázási akciónak. Vagyis nem várták meg a jövő hétfőre a városháza elé meghirdetett tüntetést, ami a magyar demonstrációtörténet első varjúpárti tömegrendezvénye lett volna.
A helyhatóság egy állítólagos véres varjútámadásra hivatkozva pár héttel ezelőtt úgynevezett Larsen-féle élőcsapdákat helyeztetett ki háztetőkre két helyen a kerületben. Ezek nagyméretű, ketrecszerű szerkezetek, amikben jellemzően egy élő madár a csali. A befogott madarakat tipikusan megölik. A lakossági tiltakozás azonban leginkább azért volt ennyire heves, mert ha a költési időszakban fogják be a szülőket, a fiókák is éhen pusztulnak.
A tiltakozók két petíciót is indítottak, tüntetést szerveztek, levelekkel bombázták a kerület illetékeseit és többen is rendőrségi feljelentést tettek az ügyben.
A 444 írta meg, hogy a XIII. kerület azt a Punctum Vadgazdálkodási Szolgáltató és Tanácsadó Kft nevű céget bízta meg a kerület varjainak elfogásával és megölésével, amelynek egyik képviselőjét jól ismerhetik az állatok iránt érdeklődő olvasók: ő lőtt ki rendőrségi engedély nélkül egy teljes vaddisznócsaládot a János kórháznál 2022. nyarán, egy szerda reggeli napon, a járókelők szeme láttára, illetve idén január 4-én a Margitszigetre tévedt vaddisznóval is ő végzett. Ugyanerről az állatorvos-vadászról írtuk meg 2020-ban, hogy azért került konfliktusba állatvédőkkel egy Budapesten elütött, sérült borz ügyében, mert az állatot még élve bedugta egy nejlonzsákba, és videóra vették, ahogy befogja a száját.
A dolmányos varjak a költési időszak heteiben akkor válnak agresszívvé, ha valaki a fészkükhöz vagy a fészket elhagyó, de még nem önálló fiókájukhoz közelít. A tipikus varjútámadás ijesztő lehet, de nem jár komolyabb sérülésveszéllyel. Félkilós, tömegét nézve fél tengerimalacnyi állatról van szó, ha az ember nem esik pánikba, a varjú nem tud komolyabb sérülést okozni neki. Viszont mivel a dolmányos varjú előszeretettel költözik be településekre, ebben az időszakban aránylag gyakoriak a varjú-ember-konfliktusok.
A 444 információi szerint Bujdosó Sándor, a kerület jegyzője szombaton levélben értesítette a lakossági tiltakozás legalább egy résztvevőjét arról, hogy hallgattak a csapdázás kritikusaira és a hétvégére már el is tüntették a kihelyezett csapdákat a háztetőkről. A jegyző azt is megírta, hogy egyrészt “figyelemfelkeltő feliratot, és ha lehetséges, szalagos kordont” helyeznek ki fiókát védelmező varjak támadási helyein. Másrészt szaktanácsot kérnek, amennyiben a jegyző találkozni fog a Magyar Madártani Egyesület igazgatójával, abban a reményben, hogy
“tudnak olyan új módszert javasolni, amely hatékony megoldást jelent a dolmányos varjaknak a más madárfajok egyedeiben és az az emberek testi épségében okozott károk megelőzésére.”Úgy tűnik, hogy a nagy médiafigyelem megmentheti az akció során befogott két felnőtt varjút. Mert bár azt több szakértő is megerősítette, hogy a csapdázott példányokat el szokták pusztítani - hiszen ha közel engedik el őket, nem volt értelme a befogásnak, messzire varjút szállítani pedig drága - ez a kettő megúszhatja. A jegyző ugyanis azt írta, hogy
“a 2 db befogott varjút nem "gyilkoltuk" meg, azokat egy vidéki vadasparkban jelenleg karanténban tartják, majd szabadon engedik.”Azt is hozzátette, hogy eddig egyetlen elpusztult varjúfiókáról sem kaptak lakossági bejelentést.
Olyan csapdát használnak, amiben egy eleven varjú a csali. Mindez Magyarországon legális, ám kegyetlen. A költési időszakban támadó varjú pár hétig ideges és akkor is könnyen elriasztható, a kerület ennek ellenére szétmarcangolt bölcsődéseket vizionál.
A XII. kerületi önkormányzat is feljelentést tett.
„Az emberek biztonsága érdekében.”
Ráhívták a rendőrséget. Ő azt mondja, hogy az adott helyzetben szakmailag ezt kellett tennie.