Kimaradt 300 méter az autópálya tervezésénél, 1,4 milliárdért pótolják be

agybaj

Gyorsított eljárásban kellett közbeszerzést kiírni az M6 autópálya 300 méteres szakaszára, mert egy tervezési hiba miatt ennyi véletlenül kimaradt az eredeti pályázatból - írja az Atv.hu. Az autópálya mohácsi elágazásánál egyszer csak véget ér az aszfalt, és ahol még kellene 300 méter autópálya, most csak fű van.

De már nem sokáig, a Strabag ugyanis elnyerte a talán legrövidebb autópályaszakaszra kiírt közbeszerzést.

Út a semmibe.
Fotó: Google Maps

Nem is akármilyen áron: a 300 métert 1,4 milliárd forintért fogja aszfaltozni a cég, vagyis méterenként több mint 4,6 millió forintért fejezik be a sztrádát. Igaz, ez csak egy kicsit drágább, mint amennyiért a Strabag és a Duna Aszfalt az M6-os más szakaszait építette, az autópálya Bóly és Ivándárda közötti, 20 kilométeres szakaszát például 88,6 milliárd forintos ajánlattal kivitelezhette a két cég, ami méterenként úgy 4,4 millió forintot jelent.