Első fokon másodjára is bűnösnek találta szeméremsértésben Donáth Lászlót a bíróság

bűnügy

Kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett szeméremsértés és testi sértés vétségében is bűnösnek találta Donáth László lelkészt, egykori szocialista parlamenti képviselőt az első fokon eljáró budapesti II. és III. Kerületi Bíróság, jelentette a Blikk. Donáth szeméremsértési ügyében, amiben a vád szerint egy beosztottja kárára követett el vétségeket, ez már a harmadik ítélet, a II-III. Kerületi Bíróság 2021 októberében már elmarasztalta az egykori képviselőt, de a Fővárosi Törvényszék tavaly szeptemberben hatályon kívül helyezte az első fokú döntést, és megismételt eljárásra kötelezte a bíróságot.

Donáth László evangélikus lelkész, volt parlamenti képviselő.
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

A megismételt első fokú eljárásban most a korábbinál súlyosabb büntetést szabtak ki Donáthra, akit 2021-ben hatszázezer, most viszont egymillió forintos pénzbüntetéssel sújtottak. Ha Donáth nem fizeti be a büntetést, börtönbe kell vonulnia.

A vád szerint a bizonyítási eljárásban megállapították, hogy Donáth László egy konfliktusuk során felindultságból, szemből, kis erővel megszorította beosztottja nyakát - állítólag azért, mert a takarítónő a takarítóeszközöket tároló kocsiját egy festmény előtt hagyta, pedig azt Donáth korábban már többször is megtiltotta neki. Az ügyészség szerint a sértett szavahihetőségével kapcsolatban nem merült fel semmilyen kétely.

A védelem szerint viszont egy kicsit másként történt az eset. Azt nem vitatják, hogy volt konfliktus, szerintük Donáth a munkavállaló hibáján felháborodva valóban dühösen tett valamit, de a váddal szemben nem szorongatta meg semmilyen erővel a sértett nyakát. "Dorgálás volt, dühkitörés volt, de a vállát fogta meg csupán" - érvelt Donáth védője, aki szerint a lelkész állítását felesége is megerősítette.

A megismételt első fokú eljárásban született ítélet nem jogerős, az ellen a vádhatóság és a védelem is fellebbezhet.