80 százalék az esélye annak, hogy az oroszok robbantották fel a Nova Kahovka-i gátat

háború

Nagy valószínűséggel Oroszország áll a dél-ukrajnai Nova Kahovka-i gát felrobbantása mögött egy független szakértőkből álló csoport szerint. A vizsgálat előzetes, pénteken közzétett eredményei szerint a gátat előre elhelyezett robbanószerkezetek segítségével semmisíthették meg.

A többi között az ukrajnai atrocitásokat vizsgáló Global Rights Compliance nevű nemzetközi emberi jogi iroda munkatársaiból álló csoport ellátogatott Herszon megyébe is, ahol a gátrobbantás történt.

Yousuf Syed Khan, az iroda egyik munkatársa elmondta, 80 százalékra becsülik annak az esélyét, hogy az orosz fél helyezett el robbanószerkezeteket a gát kritikus pontjainál. A sajtónak Khan azt is elmondta, hogy a vizsgálat során nemcsak szeizmikus érzékelőket használtak, hanem robbantási szakértőkkel is beszéltek, és nyílt forrásokból is gyűjtöttek információkat, valamint felhasználták korábbi, hasonló támadások elemzéseit, köztük kulcsfontosságú infrastruktúra ellen intézett támadások jellegzetességeit.

A gát maradéka a Maxar műholdjáról nézve
Fotó: -/AFP

Khan kiemelte, hogy a gát elpusztítása, a robbantás nyomán kialakult árvizek eredményezte helyzet jogi szempontból bűncselekménynek minősülő kiéheztetésként is értékelhető. Aláhúzta: a robbantást olyan célpont ellen követték el, amely kulcsfontosságú a területen élő civilek életében.

Az igazságügyi szakértői csoportot vezető Catriona Murdoch brit ügyvéd felhívta a figyelmet, hogy egy gát ellen intézett szándékos támadás akár háborús bűncselekménynek is minősülhet a nemzetközi jog értelmében, hacsak nem katonai célpontról van szó.

A Herszon megyében lévő, orosz megszállás alatt álló Nova Kahovka-i vízerőmű gátját több mint egy hete robbantották fel, az akcióval az orosz és az ukrán fél egymást vádolja, Kijev az atrocitást háborús bűncselekménynek minősítette. (MTI)