A Titan egyik első utasa szerint „kamikaze akció volt” az egész expedíció

katasztrófa

Még mindig tart a Titanic roncsainál eltűnt mini-tengeralattjáró, a Titan keresése. Az idő azonban vészesen fogy, a tengeralattjáró 96 órára elegendő sűrített levegőt vitt magával, ez ideális esetben csütörtök délig tarthat ki. Az amerikai partiőrség öt hajóval és két vízalatti drónnal keresi a Titant, hamarosan pedig már 10 hajóval és még több robottal folytathatják majd a keresést. Ez azonban így sem lesz egyszerű feladat, a 32,5 ezer négyzetkilométeres terület, amelyet át kell fésülni, majdnem akkora, mint a Dunántúl.

Az Oceangate Titan mini-tengeralattjárója merülés előtt
Fotó: OCEAN GATE / HANDOUT/Anadolu Agency via AFP

„Kicsit őrültnek kell lenni ahhoz, hogy az ember ilyesmire vállalkozzon” – mondta az AP hírügynökségnek Arthur Loibl, az OceanGate egyik első ügyfele. A 61 éves német üzletembernek először 2016-ban jutott eszébe, hogy megnézné a Titanic roncsait. Akkoriban egy orosz cég félmillió dollárért vitte volna le a roncsokhoz.

Miután egy évvel később az OceanGate cég elindult, Loibl lecsapott a lehetőségre. 2019-ben 110 ezer dollárt fizetett volna egy útért, ez azonban meghiúsult, az első merülőhajó nem ment át a teszteken. Két évvel később már sikeres volt a próbálkozás, Loibl az OceanGate vezérigazgatójával, Stockton Rushsal, egy francia búvárral és Titanic-szakértővel, Paul-Henri Nargeolet-val és két angliai férfival együtt tekintette meg a roncsokat.

„Képzeljünk el egy néhány méter hosszú fémcsövet, aminek padlója egy fémlemez. Nem tudsz felállni. Nem tudsz letérdelni. Mindenki egymás mellett vagy egymás tetején ül” – mondta Loibl. „Nem lehet klausztrofóbiás az ember”.

Fotó: -/AFP

A 2,5 órás ereszkedés és felemelkedés alatt a világítást lekapcsolták, hogy energiát takarítsanak meg, az egyetlen fényforrás egy fluoreszkáló izzópálca volt. A merülést többször is elhalasztották, hogy kijavítsák az akkumulátorral és az egyensúlyozó eszközökkel kapcsolatos problémát. Az út összesen 10,5 óra volt.

Loibl szerint a csoportnak szerencséje volt, csodálatos kilátás nyílt a roncsra, ellentétben más merüléseken részt vevő látogatókkal, akik csak egy törmelékmezőt vagy néhány esetben egyáltalán semmit sem láttak. „Most visszatekintve egy kicsit naiv voltam” – mondta Loibl. „Ez egy kamikaze akció volt”.

Szerdán órákon át dörömbölésre emlékeztető hangokat rögzítettek hangradarok a Titanic közelében, erről Jamie Frederick kapitány azt mondta, az azonosítatlan zajok feltételezett forrásához küldtek is egy vízalatti drónt, de egyelőre nem találtak semmit. A kanadai hatóságok megosztották a felvételeiket az amerikaiakkal, akik elemzik azokat.

Hogy mit lehet tudni a Titanról, annak utasairól, és mit lehet sejteni arról, ami a mini-tengeralattjáróval történhetett, arról ebben és ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Kapcsolódó cikkek

Dunántúlnyi területen keresik a Titanic közelében eltűnt tengeralattjárót

Az amerikai partiőrség kapitánya szerint elképesztően bonyolult feladat megtalálni a Titant ilyen messze a szárazföldtől, de meg kell őriznünk az optimizmusunkat.

Csurgó Dénes
baleset

Órákon keresztül dörömbölésre emlékeztető hangokat észleltek a Titanic roncsainál eltűnt mini-tengeralattjáró keresése közben

Egy kanadai felderítő gép hangradarja jelzett be elsőként, de a Titan pontos helyzete továbbra sem ismert.

Rényi Pál Dániel
katasztrófa

Titanic 2.: koporsószerű barkács-tengeralattjáróban várják a mentőexpedíciót a tenger mélyén, ha még élnek

Lehet, hogy rég a felszínen lebegnek, arra várva, hogy kihalásszák őket, de sokkal rosszabb is történhetett. Az öt multimilliomos hogy vághatott neki a négy kilométeres mélységnek egy ilyen lélekvesztőn? Tudj meg mindent a mentésről, ami csütörtökig tarthatja izgalomban a világot – akkor elfogy a levegő.

Szily László
baleset

Soha nem tesztelték vagy hitelesítették a Titanic közelében eltűnt tengeralattjárót, pedig öt éve az iparág szereplői közös levélben figyelmeztették a tulajt, hogy ennek rossz vége lesz

Az utasokkal előre aláíratták, hogy meghalhatnak a nem hitelesített járműben. Aminek belülről ki sem lehet nyitni az egyetlen ajtaját.

Szily László
baleset