A Titanic roncsainál eltűnt mini-tengeralattjáró, a Titan keresése még folyamatban van, az eszköz pontos holléte és a fedélzeten tartózkodó öt személy állapota ismeretlen. A tengeralattjárón kevesebb mint 10 órára elegendő oxigén van, a szakértők szerint versenyfutás kezdődött az idővel, hogy megtalálják a tengeralattjárót, mielőtt túl késő lenne.
Ken Ledez, az új-foundlandi Memorial Egyetem orvos szakértője a BBC-nek elmondta, hogy nem az oxigénhiány az egyetlen veszély, amivel a fedélzeten lévők szembesülnek. A hajó elveszíthette az elektromos áramellátást, ami alapból szerepet játszik a hajó belsejében lévő oxigén és szén-dioxid mennyiségének szabályozásában. Ahogy az oxigénszint csökken, úgy nő a legénység által kilélegzett szén-dioxid, ami halálos következményekkel járhat.
„Ahogy a szén-dioxid szintje megemelkedik, úgy válik nyugtató hatásúvá, és olyan lesz, mint egy altatógáz”. A szén-dioxid magas szintje a vérben, azaz a hiperkapnia halálos lehet, ha nem kezelik időben. Ryan Ramsey, a Királyi Haditengerészet egykori tengeralattjáró-kapitánya azt mondja, hogy az interneten található videók alapján a Titan belsejében nincsenek szén-dioxid-szűrők. „Számomra ez a legnagyobb probléma mind közül” – mondta Ramsey.
Ha ez nem lenne elég, a legénységet a hipotermia, a kihűlés veszélye is fenyegeti. Ramsey szerint, ha a tengeralattjáró a tengerfenéken van, a víz hőmérséklete 0 Celsius-fok körül van. Ha a hajón nincs áram, akkor hőt sem tud termelni.
A kihűlés, az oxigénhiány és a szén-dioxid felhalmozódása a tengeralattjáróban azt jelenti, hogy a személyzet egyre kevésbé lesz képes kapcsolatot teremteni a kereső- és mentőakcióval, például azzal, hogy rendszeres időközönként a hajótestet kopogtatva próbálja felhívni magára a figyelmet. Mindezen kihívások ellenére Ledez szerint az utasok még akkor is képesek lehetnek a túlélésre, ha az oxigénszint nagyon alacsony, ezért nem szabad feladni a keresést.
Hogy mit lehet tudni a Titanról, annak utasairól, és mit lehet sejteni arról, ami a mini-tengeralattjáróval történhetett, arról ebben és ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.
Az amerikai partiőrség kapitánya szerint elképesztően bonyolult feladat megtalálni a Titant ilyen messze a szárazföldtől, de meg kell őriznünk az optimizmusunkat.
Lehet, hogy rég a felszínen lebegnek, arra várva, hogy kihalásszák őket, de sokkal rosszabb is történhetett. Az öt multimilliomos hogy vághatott neki a négy kilométeres mélységnek egy ilyen lélekvesztőn? Tudj meg mindent a mentésről, ami csütörtökig tarthatja izgalomban a világot – akkor elfogy a levegő.
Az utasokkal előre aláíratták, hogy meghalhatnak a nem hitelesített járműben. Aminek belülről ki sem lehet nyitni az egyetlen ajtaját.