Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, benne az elmúlt nap legfontosabb-érdekesebb híreivel. Többek között ezekkel:
Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.
Péntek reggeli hír, hogy sokáig úgy nézett ki, minden remekül megy a brüsszeli EP-csúcson, az utolsó előtti pillanatban Orbán és Morawiecki borította az asztalt, természetesen a migráció miatt. Folytatás pénteken.
Csütörtökön az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága fideszes javaslatra kicsit enyhítette a jövő héten megszavazandó státusztörvényt, de a legtöbbet kritizált részekhez továbbra sem nyúltak. Kapcsolódó hír, hogy a Kúria felülírta az NVB-t, és az ötből két népszavazási kérdése átment a Pedagógusok Szakszervezetének, így elvben lehet majd szavaztatni a diákok óraszámának csökkentéséről, illetve a tantestületek autonómiájának kérdésében.
Kiderült az is, hogy a kormány áfacsökkentéssel segítené a haldokló napilappiacot, melyen a legtöbb szereplő persze már rég a Fidesz alá lett beterelve, és a hírek szerint Tuzson Bence nem veszi át Varga Judit teljes portfólióját, az európai ügyeket Orbán elveszi a tárcától, és várhatóan a Miniszterelnökség alá szervezi. Varga közben a bejelentés utáni első interjújában nem válaszolt egyértelműen a kérdésre, hogy döntött-e úgy, hogy EP-képviselőként folytatja, mindenesetre „egybevágott” az ő elképzeléseivel.
Az ÁSZ éppen ismét súlyos bírságokkal sújtaná az ellenzéki pártokat, és vizsgálódnak a Kutyapárt körül is, de nem teljesen értik, hogy mi a helyzet: ugyanis a párt a kampánypénzei felét pályázat útján szétosztotta. A Számvevőszék nem tudja megállapítani, hogy a kampánypénzből téliesített varjúröpde vagy a napelemes sörhűtő vásárlása megfelel-e a szabályos kampányolásnak vagy sem.
És mivel Mészáros Lőrincről mégsem nevezhették el, így hát Opus Arena lett az eszéki stadion neve, közben Tiborcz Istvánnak golfklubja lett Hatvanpuszta szomszédságában, és nyilván ide tartozik, hog Nagy Márton értékes, főleg Balaton-közeli állami ingatlanokat tervezhet eladni.
Hír volt még itthonról, hogy
és írtunk arról is, hogy Feldmár András nem volt elégedett azzal, ahogy Kadarkai Endre irányította a beszélgetést az interjújuk vége felé, így utána sms-t küldött neki, ami így kezdődött: „Hát ezt tényleg elbasztad”.
A nap legfontosabb háborúügyi híre volt, hogy a jelek szerint tényleg letartóztatták az Armageddon tábornok néven ismert Szergej Szurovikint, akit alighanem a Prigozsinnal való összejátszással vádolnak. Ha Szurovikin tényleg partvonalra kerülne, akkor az egyetlen olyan vezetőjét veszítheti el az orosz hadsereg, aki tényleg volt harctéri sikereket felmutatni Ukrajnában.
Bennfentes információk alapján sikerült rekonstruálni, hogyan várta az orosz elit Prigozsin konvojának érkezését: leginkább menekülve vagy rettegve.
Hír volt még ezenkívül, hogy egy orosz kém ellen emelhetnek vádat a kramatorszki rakétacsapás miatt, hogy a cseh kormány szerint Oroszország veszélyt jelent Csehország biztonságára, és hogy még mindig nem tudni, miért várakoztatják Sándor Fegyir nagyköveti kinevezését. Írtunk arról is, hogy ritka parancsnoki helikoptereikre, az IL–22M-ekre úgy vigyáztak az oroszok, mint a hímes tojásra, közel se mentek vele az ukrán légvédelemhez – de a Wagner-menettel nem számoltak, Putyin pedig rajzolt egy furcsa arcot.
Rácz András és Király András volt a 444 Newsroom című podcastsorozatának vendége, és mi más lehetett volna a téma, mint Prigozsin puccskísérlete. De szóba került az ukrán ellentámadás és Putyin jövője is.
Franciaországban harmadik éjszaka zajlanak a tüntetések és zavargások, miután a rendőrök lelőtték a 17 éves Nahel M.-t. Csütörtök estére már 40 ezer rendőrt vezényeltek ki az országban, és az sem csillapította a feszültséget, hogy a francia ügyészség is kimondta, a nem lőhette volna le az igazoltató rendőr a 17 éves fiatalt.
Emellett hír volt még, hogy
Szergej Szurovikint kapcsolatba hozták Prigozsin lázadásával a lap informátorai szerint.
A Libri bekebelezéséről kérdezték. A költő néhány hasonlóságot vélt felfedezni a lap és a könyvhálózat történetében.
Ha ez megtörténik, az leállíthatja szinte az összes amerikai filmes és tévés produkció gyártását.
Nincs vízum, nincs konzuli kinevezés sem.
Milliárdos igényei vannak a fővárosi cégnek az orosz metrógyártóval szemben.
Autókat gyújtogattak, metrót rongáltak, üzleteket dobáltak macskakővel.
Nagy Márton miniszter már leokézta a listát.
Az énekes „súlyos bakteriális fertőzést” kapott.
Egy orosz fejlesztésű képernyőre. Aztán megtapsolták.
Hazaárulással vádolják meg és életfogytiglant kaphat.
Vi ste dobrodošli!
Mármint ennyien kérték hivatalosan, hogy az adójuk ezután ne oda menjen.
Amikből mára már szinte csak kormánypárti maradt.
Közben a térség fideszes országgyűlési képviselője hosszú levélben magyarázza a beruházás szükségességét az ácsiaknak.
Novák Katalin hivatala hónapok óta értékel.
Béke.
A kötelező tagságot is eltöröltetnék.
Az orosz felső tízezer jó része menekülőre fogta aznap, amikor Prigozsin zsoldos serege Moszkva felé vette az irányt, de volt olyan állami cég, ahol fegyvert osztogattak a menedzsmentnek, hogy a vérükkel védjék a vállalatot és a várost. Az orosz elit a Wagner alapítójának nem jósol sok jót, de már a védelmi miniszter fejét is követelik, Putyint pedig gyengének látják.
Az IL–22M-ekre úgy vigyáztak az oroszok, mint a hímes tojásra, közel se mentek vele az ukrán légvédelemhez – de a Wagner-menettel nem számoltak. Miben hasonlítanak a történtek a 2014-es MH17-katasztrófához? És milyen hatása lesz a kilövésnek a háború menetére?
Nem válaszolt egyenesen arra a kérdésre, hogy ő döntött-e úgy, hogy EP-képviselőként folytatja, mindenesetre „egybevágott” az ő elképzeléseivel.
A Newsroom legújabb adásában Rácz Andrással és Király Andrással próbáljuk értelmezni, hogy mi is történt a hétvégén Oroszországban. Mi vezethette Prigozsint arra, hogy orosz városokat foglaljon el, mi lehet a Wagner és Prigozsin sorsa a talán puccsnak indult zendülés után, hogy jött ki Putyin a helyzetből? És szó lesz arról is, hogyan halad az ukrán ellenoffenzíva.
Felülbírálta az NVB döntését.
De a lényegi rész marad.
A gyilkosság miatt zavargások törtek ki Párizsban.
A riporter arról az esetről kérdezte a terapeutát, amikor egy 29 éves férfi meztelenül ugrott ki egy budapesti szálloda ötödik emeletéről Feldmár jelenlétében.
Mészáros Lőrinc üzletébe vásárolta be magát Orbán Győző területére. Ezzel megjelent Orbán veje és rajta keresztül a lánya Hatvanpusztán.
A japánok egymillió tonnányi szennyezett vizet öntenének a tengerbe, Dél-Korea már megtiltotta a Japán vizekből származó tengeri halak fogyasztását.
Pedig sok eredményt nem tudnak felmutatni.
A két tekintélyes iskolában a diákság etnikai változatosságának fenntartása érdekében alkalmazták ezt a felvételi rendszert. A pozitív diszkrimináció ellen küzdő csoport azonban a Legfelsőbb Bíróságig vitte az ügyet.
A lengyel és magyar kormányfő azt akarja, hogy egyhangú döntéseket hozzon az EU migrációs kérdésekben, és amíg erre nem kapnak ígéretet, blokkolják a migrációs végkövetkeztetések elfogadását.
Az alvási apnoéja miatt van erre szükség.
Átszervezik az Igazságügyi Minisztériumot Varga Judit távozásával.
A Kutyapárt a kampánypénzei felét pályázat útján szétosztotta. A Számvevőszék nem tudja megállapítani, hogy a kampánypénzből téliesített varjúröpde vagy a napelemes sörhűtő vásárlása megfelel-e a szabályos kampányolásnak vagy sem.
Új nemzetbiztonsági stratégiáját fogadott el a kormány.