Orosz tábornok halt meg ukrán rakétacsapásban

külföld

Egy éjszakai rakétacsapásban meghalt Oleg Cokov orosz altábornagy. A támadás a zaporizzsjai régióban elhelyezkedő Berdjanszk településen érte a katonai vezetőt.

Mariupol polgármestere azt írta, a rakétacsapás célpontja a Duna Hotel volt, mely az orosz katonai vezetők főhadiszállásaként szolgál a településen. A helyi beszámolók szerint az épület teljesen összedőlt, az orosz hatóságok pedig megkezdték a romok eltakarítását és a túlélők utáni kutatást. Az oroszok ugyanakkor még nem erősítették meg a hírt.

Cokov tavaly szeptemberben Luhanszk régióban már megsérült egyszer egy ukrán tüzérségi támadásban. Lábán súlyos sérüléseket szenvedett, ezért egy szentpétervári kórházba szállították. Arról nincs információ, hogy mikor térhetett vissza a frontra, egyes források viszont arról számoltak be, hogy az év elején léptethették elő altábornaggyá.

Oleg Tszokov

Az 52 éves Cokov tapasztalt katona volt, részt vett mindkét csecsen háborúban, de Szíriában is szolgált. 2014-ben ott volt a Krímben is, kitüntetést is kapott a félsziget visszafoglalásában betöltött szerepéért.

A háborúban a becslések szerint eddig 10-20 orosz tábornok veszthette életét. Az orosz hadvezetés azonban ezen veszteségek közül egyet sem ismert be.

(via The Kyiv Post)