Kis hegyvidéki odúja után a Balaton déli partján, a Balalandben építi tovább bababolt-hálózatát Orbán Ráhel. A szántódi luxushotel tulajdonosa, Szepesi Richárd korábban Tiborcz István üzlettársa volt.
Az ötcsillagos BalaLand Resortot áprilisban Boros Juli és Németh Dániel is megnézte. A fejlesztéshez a hotelt jegyző cég még az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Banktól kapott 9,8 milliárd forintos hitelt - ami azóta kivonult Magyarországról, mert az Egyesült Államok szankciós listára tette a bank magyarországi alelnökét -, és többmilliárdos állami támogatást is kapott.
A miniszterelnök lánya tavaly májusban, a budapesti Hegyvidék Bevásárlóközpontban nyitotta meg az első bababoltját, ennek a megnyitóján is ott voltunk.
A miniszterelnök lánya a Hegyvidék Bevásárlóközpontban nyitott fenntartható bababoltot, benéztünk a megnyitóra.
Az Odu Store honlapján már fel van tüntetve a szántódi bolt elérhetősége is. Kedden és szerdán ne keresse, azokon a napokon csak a budapesti bolt tart nyitva, vasárnap pedig csak a szántódi.
A miniszterelnök lányának babás cége, az Odu Store Kft. az alapítás évben 1,7 millió forintos veszteséget termelt - 233 ezer forintos árbevétel mellett -, az első teljes üzleti évében, tavaly pedig 55,6 millió forintos mínusszal zárt. Ennek ellenére elérkezettnek látták az időt az újabb bolt megnyitására.
(via 24.hu)
Semmit sem ér a Balaton szabad hozzáférését előíró rendelet.
Miközben az ismerten szerény körülmények között élő miniszterelnök leszegett fejjel dolgozik az országért, családtagjai rendre milliárdokat visznek haza. Reméljük, ez nem fogja megmérgezni a családi viszonyokat.
A szántódi monstrum az ötcsillagos szállodával és családi parkkal lett kerek egész.
Az erre irányuló konkrét kérdésekre sem válaszolt.