Miért ne szimpatizálna a magyar ember azzal a Putyinnal, aki az egyik tankhadosztályát Transylvániáról nevezte el?

video

Az idei Tusványos eddigi legkeményebb fórumán a konzervatív megszólalók nyíltan kiálltak Putyin mellett: „A nemzeti gondolkodású emberek többsége valójában az oroszokkal szimpatizál.”

Fellépők:

  • Bayer Zsolt (televíziós műsorvezető, Hír Tv)
  • Andócsi János (alelnök, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége)
  • Borbély Zsolt Attila (közíró, politológus, alelnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács)
  • Pesty László (filmrendező, producer)
  • Kristály Lehel (főszerkesztő, Bihari Napló)Szőke László (főszerkesztő, Székely Citrom)
  • Moderátor: György Attila (író)

(Címlapkép: Németh Dániel)

Legfrissebb videóink

Vitézy Dávid: Tucatjával vannak ügyek, ahol feljelentést tehetünk

Belső vizsgálatok zajlanak, és számos ügyben vizsgálják, hogy a feljelentés szükséges-e – mondta a 444-nek Vitézy Dávid, akit arról is megkérdeztünk, keresték-e Lázár Jánost.

Sárdi Kristóf, Molnár Kristóf
video

A Fidesz leváltotta, köztársasági elnökként tér vissza

Baka András nem az kimondott abszolút filmszínház-karakter, története mégis szimbolikussá teszi a megválasztását. A Fidesz illegitimnek tartja, ő közben azt mondja, az ország nem épülhet bosszúra.

plankog, Bokros Dorka, Sárdi Kristóf, Kovács Bendegúz, Botos Tamás, Jelinek Anna, Kristóf Balázs
video

Magyar Péter: Van, ami vérlázítóbb Orbán hallgatásánál

A miniszterelnök szerint a fideszes influenszerek azon dolgoztak, hogy összeomoljon az ország energiaellátása. Rétvári Bence azt mondta, a legnagyobb rémhírterjesztő az ország vezetője volt. Parlamenti összecsapás energiaválság után.

Botos Tamás
video

Feljelentést kellett tennünk, hogy kiderüljön, hogyan kezelte valójában a sajtót a Szijjártó-féle külügy

Szijjártó Péter egészen abszurd dolgokat állított a sajtószabadságról. Nem hagytuk annyiban, és három év után ennek meg is lett az eredménye.

plankog, Haszán Zoltán, Bokros Dorka, Takács Lili, Sárdi Kristóf
video

Feledy Botond és Rácz András: Most van egy történelmi pillanat, amikor tudjuk hasznosítani itt a tudásunkat

Teljes szakítás az Orbán Balázs-féle átpolitizált vezetéssel, készül az új külpolitikai stratégia. Miről kell szólnia a magyar külpolitikának? Miért baj, ha Brüsszelről csak annyit tudunk, hogy „rossz”? Hogy néznek ki a pragmatikus orosz kapcsolatok? Interjú a Magyar Külügyi Intézet új vezetésével.

Takács Lili, plankog, Kovács Bendegúz
video