Kedvtelési célú műsorunkban ezúttal (ismét) tenger- és minden egyéb szint alatti, számottevően izgalmas utazásra invitáljuk önöket, akiknek az ilyesmit, ugyebár, nem kell kétszer mondani.
Itt következő fizetőfalunkon a Belső kör valamint a Közösség előfizetői csomagok tulajdonosai juthatnak át, és hallgathatják meg a műsort. A többieknek keddig várniuk kell.
Ezt az adást csak Belső kör és Közösség csomagjainkkal érheted el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
A Belügyminisztérium viszont továbbra is ellenzi, hogy alkoholfogyasztás után lehessen vezetni.
„Tóth Balázs védhetne, a Szoszó itt van a jobb oldalon, Nagy Joe ott a balfutóba', a bal oldali védőben a Tamás Márk, a Spandler Csabi, a Zsótér Donát, a Gyurcsó, most ment el a Kis Tomi, de itt van a Gyuszika.”
A köztársasági elnök megkockáztatta, hogy akár hungarikumnak is nevezhetjük egy csak Magyarországon lévő tó csak Magyarországon történő átúszását.
102 méterrel.
Az Umami második évadját Kárai Dáviddal indítjuk. Dávid bloggerből lett influenszer, séf, szakácskönyvszerző – megélhetési influenszer, ahogy ő hivatkozik magára. Amellett, hogy Dávid segítségével bepillantást kapunk a gasztroinfluenszerek munkájába, arról is beszélünk, hogy milyen felelőssége van az internetes véleményvezéreknek, és hogy mennyire érdemes hinni a videós éttermi ajánlóknak.
A vénasszonyok nyarának Szküllái és Karübdiszei között. Fentaniltapaszbár. Heti letartóztatás/gyanúsítás-értékelés: ha Orbán lenne a 10/10, Seszták 8 vagy csak 6? Köves Slomó mennyi? További idióta szobrok. Új Terror Háza-koncepciónk.
Mobiltöltés zsúfolásig megtelt nézőtér előtt. A nagy Leslie Mandoki-könyv, fentaniltapasszal. Szivek szállodája. Crackpipával a ferihegyi gyorsforgalmi úton. Röhejes zenészszobrok, hányatott sorsú emléktáblák. Fenyő a szomszédban. Fideszes gyerekek festményei.
Mobiltöltés zsúfolásig megtelt nézőtér előtt. A nagy Leslie Mandoki-könyv, fentaniltapasszal. Szivek szállodája. Crackpipával a ferihegyi gyorsforgalmi úton. Röhejes zenészszobrok, hányatott sorsú emléktáblák. Fenyő a szomszédban. Fideszes gyerekek festményei.
Hogyan kezeli (vagy nem kezeli) a jelenlegi kormány a nőügyeket?