Most képzeljük el, ha teljesülne Gulyás Gergely vágya, és 40 Mészáros Lőrince lenne ennek az országnak

gazdaság

„Ha van baj Mészáros Lőrinccel, akkor az, hogy nem harminc vagy negyven van belőle, mert az lenne a jó, ha minél több nagyon gazdag magyar ember lenne” - mondta Gulyás Gergely a Magyar Református Egyház zánkai ifjúsági táborában, miután egy résztvevő számon kérte az oktatás és az egészségügy helyzete mellett Mészáros Lőrinc meggazdagodását is.

Mészáros Lőrinc annak idején három dologgal magyarázta a sikerét: „Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye, de én soha nem privatizáltam, nem nyúltam le semmit, mindent a munkámmal és az eszemmel szereztem meg”.

Tegyük fel, hogy nincs baj, és van 40 Mészáros Lőrincünk, dolgozni és gondolkodni végül is majdnem mindenki tud, szóval a lehetőség adott. A megsokszorozott Mészáros Lőrinc például azt jelentené, hogy 1 helyett 40 olyan pazar üzletet lehetne nyélbe ütni, amiben - miután az államnak nem kell - megvesznek egy erőművet, pont olyat, mint a Mátrai, kiporszívózzák belőle a 11 milliárdos tartalékot, aztán jóval drágábban eladják az erőmű iránt végül mégis élénk érdeklődést mutató államnak.

40 Mészáros Lőrinc azt jelentené, hogy ha egymásnak adnák át váltóban a megbízást, 1400 évre meglennének az autópálya-koncessziók haszonélvezői.

Ha lenne 40 Mészáros Lőrincünk, nem csak egyetlen sikeres vállalkozó gyarapítaná a vagyonát óránként 20 millió forinttal. Vagy naponta 500 millióval.

Illusztráció: Botos Tamás

Nemcsak a felcsúti foci húzná be az első 100 milliárdját, hanem 40 helyen lehetne fociakadémia, stadionnal, csarnokkal, fedett focipályával, százmilliós futódombbal és 11 milliárdos szállodával.

14 000 kilométernyi épülhetne olyan vasútvonalból, mint a Budapest-Belgrád, 32 ezer milliárd forintért. Mármint ha lenne még 40 szemfüles Mészáros Lőrincünk.

Nem kellene panaszkodnia az Index főszerkesztőjének, hogy „egyetlen egy ember volt Magyarországon az elmúlt hét hónapban, aki az Indexbe pénzt tudott adni, vagy pénzt adott: azt Mészáros Lőrincnek hívják”, mert 40-en adnának pénzt az Indexbe.

De a Fidelitas sem csak egyszer kapna 35 milliót, hanem 40-szer.

Lenne még 39 új magyar bankholding, és Opatijában három tucatnál is több új szálloda közül választhatnának a turisták. Nem beszélve a horvát stadionkínálat szédületes bővüléséről.

Ha lenne 40 Mészáros Lőrinc, Bödőcs Tibor nem győzné munkával.

Akár 40 atlétikai stadiont is építhetnénk, darabját 250 milliárd forintért, merthogy abban is benne van Mészáros Lőrinc. Vagy ott van a 150 milliárdos Puskás Aréna, abból is lenne 40, hiszen az ő munkásai is ott szorgoskodtak az építkezésen. Sőt, egymás után negyvenszer felújíthatnák a Magyar Tudományos Akadémiát. Vagy épülhetne 40 vasút a debreceni BMW-gyárhoz, darabja majdnem 50 milliárdért.

Nem mindig ugyanabban a - közpénzből felújított - szállodában tartaná a frakcióülését a Fidesz és a KDNP, hanem bővülne kínálat.

Praktikus változás lenne, hogy az egyszereplős közbeszerzések helyett 40 szereplős közbeszerzések lennének. Az viszont talán rossz lenne, hogy nemcsak az Opus Tigáznál, hanem másik 39 gázszolgáltatónál is drágábban tudnák megvenni a gázt az ügyfelek, mint az állami MVM-mel szerződésben állók.

Mészáros Lőrinc vagyonát 660 milliárd forintra becsülték a 100 leggazdagabb magyar kiadványban. Ha nem lenne baj, akkor létrejöhetne egy 40-szer 660 milliárdos vagyon. Az 26 400 milliárd forint. Ebből ezer Szoboszlai Dominikot lehetne venni.

De nemzetgazdaságilag is szemmel látható összeg lenne 40 Mészáros Lőrinc-vagyon. Tavaly a magyar GDP 66 387 milliárd forint volt. Most - így, hogy baj van - ennek 1 százalékához mérhető az egykori felcsúti gázszerelő vagyona.

Ha nem lenne baj, akkor 40 ML esetében a mostani GDP 40 százalékát is elérhetné a Jóistennek, a szerencsének és Orbán Viktornak köszönhető közös vagyon.

Az is igaz persze, hogy vannak azért még így is más ügyes vállalkozók Magyarországon. Orbán Viktor családja papíron már a 100 milliárd forintos vagyon határán van. Namost képzeljük el, ha nem lenne Mészáros Lőrinc. Vagy lenne 40.

Kapcsolódó cikkek

Gulyás: Ha van baj Mészáros Lőrinccel, akkor az, hogy nem harminc vagy negyven van belőle

Váratlan helyen, a reformátusok ifjúsági táborában kérdezték fel a Miniszterelnökséget vezető minisztert.

Botos Tamás
POLITIKA

Mészáros Lőrinc: Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye

Kacagjon óraszám Lőrinc bohóccal, a nagy nevettetővel! Kegyetlen lendülettel szórja a poénokat Felcsút polgármestere. Most végre itt van minden vidám pillanat a Heti Válasz interjújából.

Herczeg Márk
vicc

Így keresett rengeteg pénzt Mészáros az állam kárára

Bonyolultnak látszó manőverekkel, nagyon sok pénzre húzta le Magyarországot Mészáros Lőrinc a Mátrai Erőmű körüli kavarásával. Megvette az állam elől olcsón, kivette belőle az összes pénzt, eladósította, és utána eladta az államnak drágán.

Magyari Péter
gazdaság

Továbbra is Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar, óránként több mint húszmillió forintot keresett

A felcsúti milliárdos a tavalyi 480 milliárdról idén 660 milliárdra növelte becsült vagyonát. Havonta átlag 15 milliárdot, naponta 500 milliót, óránként 20,83 milliót, percenként nagyjából 347 ezret, vagyis másodpercenként 5787 forintot keresett.

Mészáros Juli
PÉNZ

Behúzta a felcsúti foci az első 100 milliárdját

A magyarok közös sikere, egyben mérföldkő a felcsúti fociálomban.

Haszán Zoltán
felcsút

Ifjúsági sportszállásra kértek 11 milliárd támogatást, felnőttbarátként hirdetett 4 csillagos hotelt építettek belőle Felcsúton

A fociutánpótlás erősítésére szánt pénzből húzták fel a négycsillagos, gyerekzsivajt üldöző szállodát Felcsúton. Az Orbán faluját végigpásztázó légi felvételünkön szépen látszik az új hotel is a Mészáros családi cége által közpénzből épített egyéb nevezettségek mellett.

Haszán Zoltán, Németh Dániel
ner

Mészáros Lőrinc 35 millió forinttal támogatta tavaly a Fidelitast

A V-Híd Építő Zrt. révén.

Molnár Kristóf
belföld

Mészáros Lőrinc opatijai szállodája is Marriott lesz

Megnyitni csak jövőre fogják.

Szurovecz Illés
PÉNZ

Mészáros Lőrincről mégsem nevezhették el, így hát Opus Arena lett az eszéki stadion neve

Vi ste dobrodošli!

Herczeg Márk
futball

Zavarbaejtő monológgal jelentkezett Bödőcs Tibor

Mészáros Lőrinc: Nyári gondolataim

Herczeg Márk
humor

Mészáros Lőrinc családi cége újítja fel a Magyar Tudományos Akadémiát

Új nap tenderlendben.

Solti Hanna
PÉNZ

Mészáros Lőrinc balatoni szállodájában ülésezik a Fidesz és a KDNP frakciója

Közpénzből újították fel a szállodát, a 13. emeleten egy új tetőbár is nyílt 270 fokos panorámával a Balatonra és a Balaton-felvidékre.

Vég Márton
POLITIKA

Drágábban adhatja a gázt a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő cég, mint az állami MVM

"Az Opus Tigáz üzemelteti a leghosszabb elosztói hálózatot hazánkban, ezért itt szükségszerűen magasabb a hálózatra számított rendszerhasználati díj is."

Benics Márk
belföld

A százmilliárdos vagyon határán az Orbán-család

Miközben az ismerten szerény körülmények között élő miniszterelnök leszegett fejjel dolgozik az országért, családtagjai rendre milliárdokat visznek haza. Reméljük, ez nem fogja megmérgezni a családi viszonyokat.

Horváth Bence
bűnügy